Budapest, Eger, Budapest és Nagykanizsa. Elég szép sorrend, főleg ha abból a szempontból nézzük, hogy minden buliba el kellett jutni és onnan hazajönni. Nagykanizsa azért már távolság, és csak kevéssé tudja felejtetni ezt a völgyhíd. A Balaton már inkább, de a buszban inkább aludnék, ha pedig nem megy, hát írom a blogot.

Még nem voltan Kanizsán, úgyhogy érdeklődéssel vártam a bekocsikázásunkat, igazából Zala megye is úgy en bloc kimaradt. (Na jó egyszer valamikor nagyon régen voltam errefelé, de kicsi voltam és egy méh megcsípett, lázas lettem, nem emlékszek semmire…) Zsombor megkérdezte, hogy vajon mit szólnának a helyiek, ha a „Megy a gőzős” című slágert beleszőné egy dallamba? Szerintem kábé annyira szerették volna, mint az egri lányok, amikor le egrileánykázzák őket…

A város főterének közepén állt a színpad, körülötte pedig mindenféle pavilonok, a színpadon pedig éppen Ferenczi György és a Rackajam készülődött, hogy szórakoztassa a közönséget. Nagyon jó idő volt, hétágra sütött a nap, időnként forróság is volt, meg a szél is fújt, meg a sör is hideg volt, meg a zene is jó volt. Egyik szám, amelyik klasszikus kecskés ritmusban került előadásra, na az kiemelkedően jó volt, még akkor is, ha a kürtből semmit nem lehetett hallani. Mondtam is Daninak, hogy velünk ez ne essen meg.

A beállás szerintem egy neuralgikus pont a Kerekesnél. Időnként elhúzódhat és ez a közönségre igencsak lelombozóan hat. Főleg ha Viktor sokáig üti a dobokat, monotonon, vagy Zsomborral kell sokat foglalkozni. Most nem ez volt a helyzet, most az volt, hogy a hangosítók járkáltak, tanakodtak, meg elképzeltek – pontosan azon a helyen, ahol nekem kellett volna állnom. A többiek már rég beszereltek, hangoltak, én meg még mindig ott üldögélhettem a sarokban, hogy végre odaférhessek a saját területemre. Pont mellettem volt ugyanis valami központi elosztó, ahova a színpad kábelei befutottak, és valaki folyton azzal babrált.

Feszített ütemterv szabályozta az időnket, csúszás is akadt, utánunk pedig a Ghymes jött, ráadásul „csak” egy órányi lehetőségünk volt. No nem mintha a többi zenekarnak több lett volna, csak egy óra alatt még igazán bele sem tudtam lendülni. Pár hajléktalan dizsizett előttünk, a helyiek pedig tisztelettudóan üldögéltek a sörpadokon és kellő távolságból hallgattak bennünket, csak Zsombor nem tudom hányadik kérlelésére jöttek közelebb, és kezdtek el néhányan táncolni. Időközben Zsombor felhívta a közönség figyelmét arra, hogy vagy volt, vagy lesz Hendrix hagyomány a városban, mindenesetre Rackáék után mi is előadtunk Hendrix feldolgozást.

A nap időközben elindul lefelé, de annyira, hogy a színpad teteje alá ért és elkezdett besütni, vidáman és a széllel együtt vidám hangulatban telt el a koncert második fele, legalábbis nekem. A színpad nem üvöltött, nem volt felettünk semmilyen plafon, mögöttünk semmilyen fal, úgyhogy semelyikünket nem nyomott agyon hangorkán, szóval jó koncert volt. Egy gyors lepakolás után mindenki ment a maga feje után, enni, inni, stb. Egy jó beszélgetéssel valamint egy db túrós rétessel zártam az estét. Aztán arra is gondoltam, hogy végre ide is eljutottunk, az ország másik sarkába, és itt sem hajigáltak meg minket, inkább ellenkezőleg.

Hazafelé, kellemesen elfáradva a négynapos hajtástól fejben pedig azt tervezgettem, hogy másnap milyen szögben nyírom a füvet. :)

UPDATE: igazából megdobáltak 8 és 10 évesek, olyan kis pukkanó bizbaszokkal, de Dani elkapta a grabancukat és volt rémület és "neménvoltamhanemővolt" :D