A szentendrei Skanzenben mindenki volt már valamilyen módon: általános iskolai osztálykirándulás vagy családi hétvége során. Aki esetleg nem, az persze pótolja, mert igazán jó látványosság. Most, a fellépésünk a pünkösdi hétvégének szólt, a Skanzen látogatóinak adtunk egy jó koncertet. De hogy mik történtek? Csak sorjában.

Az évek meg a rutin, nagyjából ezzel tudom magyarázni, hogy sikerült rakéta gyorsasággal elhagyni Egert, de úgy, hogy be is pakoltunk, meg be is vásároltunk. Az idő kitűnőnek volt mondható, bár az esős, felhős hetek (hónapok?) után már az is fejlődés lett volna, ha éppen nem zuhog. Éppen ezért a hétágra sütő nap és a kellemesen emelkedő hőmérséklet jó koncertidővel kecsegtetett. Amúgy pont a vasárnapi ebéd utáni idősávban (14.00-tól) lettünk kiírva, akkor volt várható, hogy növekszik a tömeg. Ez így is alakult, annak ellenére, hogy olyan felhők száguldoztak az égen, amiket az apokalipszis négy lovasa mögött szoktak felfesteni delíriumos állapotban vizionáló festők…

A Skanzent és a vendégeket annyira óvták, hogy a buszunkat nem engedték be. Át kellett pakolnunk a cuccainkat egy teherautóra, ami nem sokkal volt kisebb, mint a mi kocsink… Az bemehetett, mi nem. Ezt mondjuk nem értettünk, de ha ez a regula, akkor ez a regula. Volt ott egy elektromos kisautó, kábé olyan fagyiskocsi-jellegű, arra felpattantunk és azzal mentünk be a tömeg közé. Megpróbáltatásaink azonban itt nem értek véget: miután azzal szembesültünk, hogy a színpad nincs messzebb, mint öt méter, csak egy kőkerítésen kell áthajigálni a cuccokat (fizika érettségi 1. feladat: ha egy basszusláda 30 kg tömegű, a kerítés 1 méter magas, két embernek mennyi energiára van szüksége, ha át akarja pakolni a ládát? Felhasználható segédadatok: a környezet hőmérséklete 28 fok, lassan emelkedik, a sör 6 fokos, a levegő páratartalma 88%, hátralévő felszerelések száma 72 db), rázendített az ég is és elkezdett esni az eső. Rögtönzött védelmünk – takarók, szőnyeg – egy alaposabb esőt nem bírt volna ki, ezért felmerült a koncert más helyszínen való megtartásának ötlete is, illetve elgondolkodtunk azon, hogy akkor most a kútba rejtjük, vagy egy közeli, használaton kívüli ólba evakuáljuk a hangszereket.  Ám aztán valahogy minden kiegyenesedett, az eső elállt, a felhők a látóhatárra száguldottak és ott gomolyogtak tovább, mi pedig a „Szentgyörgyölő sárkány és a gonosz hétfejű hangosító” című gyermek-előadás alatt elkezdtünk készülődni.

Már látszott és érződött, hogy odasülünk a színpadhoz, amit fekete gumiszőnyeggel takartak le, a színpad fénytechnikája pedig pontosan egy napnyi fényerőt vonultatott fel. A lábamon a cipő sötét tónusú bőre pedig csak még jobban fokozta az égető érzést, illetve azt a baljós előérzetemet, hogy mi várható még júniusban, meg júliusban, meg augusztusban… Ne értsétek félre, végre már sütött a nap, fényárban úszott minden, valamiféle gondtalanság érzete is megszállt és a rendelkezésünkre álló idő alatt jót zenéltünk.

Zsombor szavaival élve a közönség az eddigi legjobb volt – az ülő kategóriában. Valahogy a zöld fű, meg a forró nap az embereket azonnal a földre küldte, vagy nem tudom, de az biztos, hogy egy embert láttam mocorogni. Mindenki más ült, az viszont tény, hogy azt lendületesen tették. Ennek ellenére, vagy ettől függetlenül jó hangulat uralkodott és az sem zavart bennünket, hogy mindenki traktorosra égett. Hiába viseltem sapkát, akkor is leégett az arcom és a karom, egyedül talán Zsombor maradt ki a szórásból, de neki mégis, mekkora a kalapja?

A fellépés után ismét kerítés, kisteherautó és átpakolás következett, de a napot lezárandó semmittevésnek is adtunk időt. Viktor dobszőnyegét leterítettük a fűre és elheveredtünk rajta és csak az eget bámultuk, vagy a szokásos módon mindenféle hülyeséget hordtunk össze.