Több próba előzte meg a fellépést. Sokat agyaltunk, hogy melyik számok legyenek azok, amiket majd végül előadunk. Gondolkodtunk: Hegyek között, völgyek között? Az olyan elbaltázott úttörős… Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés? Az meg olyan „azt mindenki ismeri” érzésű. Vagy legyen a Lángos képű állat a babám? Ááá, annak még a videója is annyira szörnyű, hogy jaj. Úgyhogy az Én is egy kicsit és a Gyere kislány, gyere c. művekre estt a választásunk. Kevésbé ismert szám az Én is, kevésbé köztudott, hogy Nagy Feró keze munkája van a Gyere kislányban.
Ez így idáig rendben is lett volna, otthon hallgattuk a különböző számokat, néztük a youtube felhozatalát és nem titkoltan jókat is nevettünk egy-két számon, míg végre döntöttünk. Na de hogy legyen a kivitelezés? Mert pl. Csuka Mónikát nehéz lett volna imitálni, ő maga ugyanis nem vállalta a közreműködést. Vagy most akkor ki a búbánat énekeljen? Ezek a problémák persze nem a fellépés előttiek voltak, hanem már jóval korábban jelentkeztek, így volt idő kitalálni, hogy mit csináljunk.
Keresd a nőt! És találd is meg. Erről rögtön gyerekkori emlékeim rohannak meg, amikor tesóm keresett valamit és csak nézett, ült a szoba közepén és csak bámult maga elé, és nem csinált semmit.
– Nem találom.
– De keressed má’!
– De nem találom – és a hurok bezárult.
Azért messzire nem kellett mennünk, némi ötletelés után arra jutottunk, hogy milyen lenne, ha egy kórus szólna a háttérben? Szétnéztünk a házunk táján, és szerencsénkre a Fedémesi Asszonykórus pár tagja igazi kihívásnak gondolta a feladatot és hezitálás nélkül igent mondtak a felkérésre, úgyhogy a több próbából álló sorozat kezdetét vehette a Gyere kislány, gyere! A másik szám, az Én is egy kicsit valamivel volt csak nehezebb, mert egész sokáig úgy gondoltuk, hogy majd vendégművész lép fel (pl. subában meg nagy bajusszal, vagy mittomén) aztán abban maradtunk, hogy Zsombor – ahogy a kislányosban, így ebben is – majd énekel, N.Csabi meg én pedig vokálozunk neki. Igazi feladat lett belőle. A próbákról felvételek is készültek, amiket megküldtünk a szervezőknek és ők jónak találták.
Az volt a terv, hogy nekünk már dél után egykor ott kellett lennünk Siófokon, a helyszínen. Ezt pontosan be is tartottuk, noha bolyongtunk a lezárt sétányokat kerülgetve… De aztán saját kardomba (amúgy nincs, csak egy levélbontó késem, az talán valamivel fájdalmasabb lehet) dőltem volna, mert legközelebb négy körül szóltak hozzánk, addig semmit tettünk, filmet néztünk illetve horrorral szórakoztattam az arra kíváncsiakat. 04, mg Clexane a hasfalba, direkt, trombózis ellen, yeah!
Aztán még az időjárás sem volt az a kedvesebbik fajta. Megérkezésünket követő fél órában elkezdett esni, majd zuhogni, később pedig szakadt, mintha dézsából öntenék. A színpadok közül, merthogy kettő volt, egy Nagyszínpad meg egy Pódium, hogy az átállások gyorsan mehessenek, szóval a Pódium elázott és felmondta a szolgáltot. Ez izgalomban hozta az egész fellépőközönséget, akik addigra mind összegyűltek és két sátorban, vagy a hófehér homokon pecóztak és várták, hogy sorra kerülhessnek. A Pódium kikészülése azt jelentette, hogy mindenki a Nagyszínpadra kényszerül – vagyis alapos csúszás várható mindenkinél…
Lassan a mi beállási időnk is eérkezett, de mivel későn kerültünk sorra, már sok nézelődő is láthatott-hallhatott bennünket. Amúgy pedig azért kerültünk a végére a beállásoknak, mert mi az előadott számok sorában korábban voltunk, az első felében a műsornak. Ez pedig a hangbeállások szabálya, hogy ha minél hamarabb lépsz fel, annál hamarabb kell beállnod. Persze ez csak amolyan főszabály és hát ugye.
Időközben Feró is megérkezett, kísérgették, nyilatoztatták, stb., lassan elérkezett a koncertnyitás. Noha vagy fél órát csúszott, jó hír volt, hogy közben a Pódium hamvaiból támadt föl és akik ott álltak be, azok ott zenélhettek. A fél óra után azonban kábé in medias res volt, mert a felkonf után gyakorlatilag azonnal kezdődött a produkció. Most meg nem mondom, hogy mennyi fellépő volt ott de álljon itt egy lista a teljesség igénye nélkül: Kalapács, PUF, Karaván Familia, Blind Myself, Óriás, Marót Viki és a Nova Kultúrzk., Copy Con, mi stb… A beállásunk sem volt egy elhúzódó időtöltés, de a színpadralépésünk már valami időfluxus lehetett, mert villámgyorsan készen lettünk, aztán a konferáló úriember majdnem elbazilikázta az egészet… Mi a büdösnek kell visszaszámolni, minek kell, hogy MI IS számoljunk, mikor jól látja, hogy még kábelgondok akadnak, Zsombor konkrétan a padlón térdel és szerel, én hangolok… Ja hangolás. Hát az valami borzalom volt, a nap pont velünk szemben sütött még koraeste, előtte pedig a felhők csíkokba rendeződtek, vagyis ahogy a szél fújta őket, úgy vagy eltakarták a napot, vagy előbukant mögűlük a nap. Nem folytatom…
Szóval a húrok közé engedtem a gyeplőt, aztán hadd szóljon! Pár dolog, ami megmaradt bennem: az egyik, hogy a közönség dermedten figyelt, mert nem ismerte a számot, közben Feróéknál majd felrobbant a vip páholy, anniyra élvezték, később pedig az asszonykórus vágta le a biztosítékot, másodpercekig azt sem tudta a közönség, hogy mi van. Ezt teljesen pozitív értelemben írom most, mert ráadásul emiatt bennem valami felszabadító erő indult mozgásba, és jól sikerült az ének is, mind Zsombornak, mind N.Csabinak és nekem is. Ehhez képest az asszonyok (hölgyek is) már csak hab volt a tortán, de nem jártatom itt a billentyűzetet, itt a két felvétel:
A fellépés után aztán megint jó ideig semmi nem történt, mert a többi zenekar nyomta szépen sorban, nekünk pedig meg kellett várni a végén az együtténeklést meg az együttfotózkodást, meg a hülye nyilatkozatokat, felvételeket. N.Csabival majdnem fellábatlankodtunk a színpadra a zárószám közben, hogy valami ökörségte csináljunk (pl. megegyünk egy grillcsirkét pl.), de nem sikerült addigra összerakni a lábamat ezért erről lekéstünk. A fotózásról azonban nem. És már akkor is úgy gondoltuk, hogy jól sikerült a buli, mindenki elégedett volt, Feró pedig azt mondta, hogy nyugodtan játszhatjuk az Én is egy kicsit. És ez jó!
