-Folk & Fitness -
A Jászberényi Csángó Fesztivál Víz utcai helyszínén várt ránk a színpad, amivel csak az volt a probléma, hogy még este kilenckor sem lehetett tudni, hogy esike-e vagy sem. Jászberényy felé menet olyan égiháborút láttunk, hogy olyat még az öregapám sem: vörös villámot, lila felvillanást, ami után fekete fehérbe halványul minden, csak a hatás kedvéért. De ha már megérkeztünk, hát akkor nem hátrálunk meg, és a szervezőkkel megbeszéltük, hogy majd az épületben tartjuk meg a mulatságot. Erre aztán tényleg elkezdett esni.
Víz utca. Ennek a szóösszetételnek kábé úgy kell hatnia sokak számára, mintha azt mondanám: szentkúti búcsu. No nem a kakasos nyalóka és a céllövölde kell eszünkbe jusson, hanem a hit, illetve annak gyakorlása. A Víz utca egy folk-kegyhely. Még jól emlékszek, eleven emlékek ezek, amikor pályánk kezdett elválni a klasszikus népi vonaltól, mennyit küzdöttünk, és ezeknek a küzdelmeknek jelentős állomása volt Jászberény és a csángófesztiválok. Oda bemenni zenebiztosítás nélkül… bátorság.
A beállás alatt több gondolat futott át bennem:
1. tíz évvel ezelőtt még nem néztek ki úgy a táncoslányok, mint ma, mint akik valami plázába mennek bevásárolni
2. a többiekre ránézve éreztem, hogy forróság lesz az este folyamán, legalább 30 fok, mindenkiről patakokban folyt a víz, pedig még csak a beállás és a szerelgetés ment, Dani szavaival szauna illetve Folk és Fitness Fesztivál zajlott Jászberényben.
3. eszembe jutott egy tíz évvel ezelőtti nyár, amikor szintén e helyen táncoltam ötven párral, kábé 35 cm2-en és a végén az alsógatyámból is lehetett csavarni a vizet – reméltem ez azért nem várható.
4. a hideg sör még mindig jó megoldás
Odakint bánatosan esett, a helyet körbeölelő árokban a vízben néhány béka kuruttyolt szintén bánatosan, az emberek szállingóztak, bejöttek, legyintettek aztán volt aki ki is ment, szóval készülődés volt. Alattunk, konkrétan a színpad alatt pedig volt egy pince, ott pedig frakciós táncház ment, miközben a ház előtt is folyt a mulatság és a lángos zsírja, tehát éppen koncertkezdéses hangulat uralkodott.
Borzasztó nehéz olyan embereket megmozgatni akik önérzetesek és abban lelik ki örömüket, hogy azt fikázzák, hogyan nem tud táncolni a másik, ő maguk pedig dermedt görcsbe merevednek, ha olyat hallanak, ami nem folkkánonbeli. N, az este jó sokan voltak ilyen hallgatók, de szerencsére voltak sokkal felszabadultabb emberek is, és a kezdeti elutasítás lassan – nagyon lassan – átváltozott elfogadásba, és még azok is felálltak, akik tüntetően ültek. Persze nem tudom azért-e, mert féltek, hogy eltapossák őket, vagy azért, mert tényleg ők is mocorogni akartak. Vagy lehet, hogy jól megmacskásodott már a lábuk…
Zsombor valamikor a buli kétharmadánál kérdezgette a népeket, hogy milyen a buli, mehet-e? mire egy hölgy, valószínűleg csak erre várva elém ugrott és vadul hadonászott, hogy nem-nem-nem. Mire visszaintegettem neki. Nem értettem a hozzáállását, hiszen húsz méteres sugarú körben csak két táncház is ment párhuzamosan, neki az volt a baja, hogy mi… no mindegy.
A végére annyira átázott a nadrágom szára, hogy abból lehetett volna facsarni a vizet, az fix, de a legnagyobb meglepetés számomra az volt, hogy a hideg sör nem esett jól! Az viszont klasszikus emlékeket hozott felszínre bennem, amikor elindultunk hazafelé és láttam a sok mulatozó embert, és az alábbi párbeszéd szűrődött át az éktelen ricsajon:
- Ne fogjatok má’ le!
- De hát járni se bírsz!
- Ja…