Esztergomban minden évben sikerül játszanunk, úgy látszik, azon túl, hogy nem hajigálnak meg bennünket még kedvelnek is, mi pedig szeretünk odamenni. A multkori posztban is említettem egy régi történetet, meg is néztük a helyszínt, és most is elmesélek egyet, amolyan felvezetőnek.
Az ugye rendben van, hogy az ember táncol, meg esetleg felvonul, vagy táncolva vonul fel mindenféle ünnepségeken, szüreti mulatságokon. Az ilyen felvonulásokhoz azonban tartozik egy zenekar is, akik kellő elszántságot éreznek ahhoz, hogy egy fél városon átgyalogoljanak, mögöttük pedig hosszú sorban a népek, akik amúgy már a tizedik métertől semmit nem hallanak. Életem legbrutálisabb zenés-kisérős felvonulásában volt részem, amikor ahelyett, hogy a szlovák és a magyar miniszterelnök a Mária Valéria híd maradék hídpilléreit kis performasz keretében belerobbantotta volna a Dunába, meglepő józanságról tanúbizonyságot adva inkább átadta. Volt ott söröshordó gurítás, meg dínom-dánom, meg rengeteg feketébe öltözött biztonsági őr, meg a mi felvezető zenénk is, többek között. A menet akkor arról a Főtérről indult, ahol később, most is, voltak a koncertek, és egészen Párkány főteréig ment, majd ott megfordult, és vissza. Megmondom őszintén, a végén azt hittem elhagytam a karom valahol, semmit nem éreztem, annyira elfáradtam. Azér’ mégsem egy Dobó tér – Szépasszony völgy viszonylat volt, na!
Esztergomba jó időben érkeztünk, minden tekintetben: az időjárás pazar volt, elég időnk maradt felkészülni, ráadásul borfesztivál is zajlott éppen. Úgy döntöttem, hogy a fellépés előtt egy jó somlói sorral készülök, amit sikerrel teljesítettem, úgyhogy semmi sem akadályozhatott meg abban, hogy jó koncertélménnyel gazdagodjak.
A téren, noha a borfesztivál tartott, szinte csak lézengtek az emberek, tömegnek erős túlzással lehetett volna minősíteni az otlévőket. A szervezők gondoltak arra, hogy a székeket arrébb rakják, persze maradéktalanul nem tudták megoldani ezt a kérdést, mert egy-két idősebb hölgy a harmadik, még mindig udvarias kérés után sem reagált… Ahogy a színpadon elkészültünk és kezdett alkonyodni a közönség is gyarapodni kezdett, de pl. a tavalyi bulihoz képest még mindig kevesebben voltak. Ez azt is jelenthette volna, hogy mindenki tudott volna táncolni – a mamák kivételével – de azt kell mondjam, hogy nem sikerült megmozgatni a helyieket. Én nem tudom, valami volt a levegőben, vagy az ottaniak aznapra elfáradtak, vagy egyszerűen vasárnap nyolc után elzárás büntetés kilátásba helyezése mellett tilos a tánc? Jó, rendben, azt nem állítom, hogy senki nem mozgott, de a legjellemzőbb az a páros egyhelyben lötyögés volt. No nem baj, majd legközelebb megmozdulnak! Kétségtelen azonban, hogy mindenki élvezte az előadást és vette a lapot, meg mi is a színpadon, amikor pedig Zsombor fekvőtámaszozni kezdett, hát na…
Mozgáskultúrám csapást kapott egy hónapja, még nem hevertem ki, úgyhogy a színpadi show totálisan Zsomborra maradt, de úgy gondoltam, hogy a héten lesz még fellépés rogyásig, ott majd már én is mozgolódok. A fellépés után még beszélgettünk, oldódtunk és értékeltünk, aztán léptünk, és zártuk ezt a hétvégei sorozatot.
