Végre megint írhatok. Vettem egy új billentyűzetet, ami jelenleg jól funkcionál, csak attól tartok, hogy megnyomok egy olyan gombot, amivel vagy kikapcsol a gép, vagy stand-by üzemmódra kapcsol vagy egy e-mailt küld valakinek… További nehezítésként pedig a macska is éppen itt balettozik  és a kezeimet akarja.

A Vidor Feszten már voltunk egyszer, talán három éve. Akkor épp szakadt az eső, ezért egy iskola tornatermébe evakuálták a fesztivált. Volt is nagy sürgés forgás. Most csak annyi volt a különség, hogy noha szintén szakadt, már napokkal előtte bevitték a bulit egy sportcsarnokba. Előre látóak voltak. Szóval Nyíregyháza és a Vidor feszt. Szerintem nyugodtan állíthatom – és itt most Viktortól kölcsönzök, remélem nem haragszik meg – hogy Amgyarország legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja, egy lapon lehet említeni a Dún Laoghaire-beli fesztivállal együtt. Ennek a legékesebb bizonyítéka maguk a fellépők voltak. Lista itt.

De kezdjük az elején. Mostanában valami aljas kórság kering az ismerőseim között, aminek én is áldozatul estem, mert az úton az elmult két év talán legbrutálisabb hasmenése csapott le rám, attól tartottam, hogy a többiek nélkülem mennek tovább, és majd úgy kell utánnuk telefonálnom. A hidegrázásomon pedig csak az segített, hogy néha ment a fűtés a buszban. Nyíregyházán keringőztünk egy ideig, érdekes, hogy gps nélkül milyen bénává válhat az ember. Úgyhogy egy jótanács: lehet mindenféle high-tech cucca az embernek, egy jó térkép és jó irányérzék nélkül sehova ne induljon el! A sportcsarnok mőgé beálltunk és azonnal berántottuk a felszerelést, majd hallgathattuk az éppen színpadon hangoló, beálló afrikai zenészeket.

A fesztivál szervezőinek necsak azért jár nagy gratuláció, mert csináltak egy spéci fesztivált sok híres fellépővel, hanem mert Magyarországon talán egyedül voltak képesek túllépni az ásványvíz-az-öltözőben-vagy-büfében kérdésen. Az öltözőben volt minden, még törölközők is, szóval gondoskodtak a kényelemről, na. A fellépésig még sok idő volt hátra, így hát mivel még mindig esett, maradhattunk hallgatózni vagy olvasni. Nekem az olvasás nagyon beválik, a legjobb időkitöltő tevékenység.

A beállás a spotcsarnokban egy élmény volt. Maga hely nem egy kiemelkedő létesítmény, egy nagy hasáb, és kész, beül egy kézipálya, lelátók, vip páhollyal, középre felállítva a színpad. Ami igencsak magas volt. Amiért élmény volt a beállás, az az épület szerkezetéből adódó akusztikai hatások. Ha valahol szépen szólt a brácsa, akkor azt hiszem ott állat volt. Ez az az érzés, amit szavakkal nem lehet visszaadni, úgyhogy nem is teszem. így jártatok, szerezzetek egy brácsát és kezdjetek bele  :)

A kezdés előtt volt néhány interjú – pl. ott hangzott el a fentebbi „a Vidor a magarországi Dún Laoghaire”, valamint ott kapott Zsombor sejtelmes utalást arra vonatkozólag, hogy az előző nap táncoltak. Hah, mik vannak! Magam elé képzeltem Zsombor arckifejezését. Én itt most inkább nem írnék arról, hogy milyen volt a színpadon, az jó volt. Álljon itt inkább néhány beágyazott video, arról csemegézhettek. Volt ugrálás, volt fekvőtámasz, legközelebb talán felülés és 12 perces Cooper-teszt is, meg még nem tudom mi minden. Az viszont megadta a tutit, amikor a Bassekou-ék  közül is megjelentek, és  csak úgy füleltek. Aztán a 14 pengőre nem bírták ők sem, elindult a lábuk. Azt hiszem EZ már valami. A közönség pedig valami szenzációsat alkotott. Az első akkordokra a színpad elé ugrottak egy csomóan és volt aki végig ott is maradt és végig táncolt.

A tömeg a koncert alatt szépen gyarapodott, nem akarok elvakult becslésekbe kezdeni, de rengetegen voltak, fent előttünk a lelátókon is, úgyhogy az utánunk következők alaposan feltüzelt közönséget kaphattak. A bulin mi is maradtunk, hisz kihagyhatatlan lett volna egy alapos tánc, főleg hogy hát ők is. 650 szónak is vége van, ha minden jó, és hát minden jó volt, a Vidor minden tekintetben kitett magáért.

Szörnyű adósságot kell lerónom. Azt hiszem a korábbi beszámolókból jól kimaradt egy fontos dolog, ami több fellépésen is jeleket hagyott maga után. Konkrétan egy üveg jóféle sárgabarack pálinka, amit a budai váras buli előtt kaptunk. Ott nem tudtuk megkóstolni, ezért Nyírbátorba vittük magunkkal. Annyit még hozzá kell tennem, hogy sikerült piszkosul behűteni, de Nyírbátornál szépen kiengedett és olyan illata lett, mint nagyanyám sárgabarack lekvárjának.  Hű. Segítségével pedig az azfesztes éjszaka sem volt annyira hideg, úgyhogy le a kalappal a Károly birtok előtt.