Hogy a francba lehet egy pohár vörösbortól elhajolni? Ezt a kérdést Viktor tette fel. A kérdés azért jogos, mert annyitól csak megveszekedett absztinensek képesek, ha úgy kényszerítik beléjük, de nem a mi esetünkben. Mégis, valahogy úgy alakult, hogy ilyesmit tapasztalhattunk. Ez biztos valami varázslat, energia továbbítás, kvantum esetleg nemtudommi. Mert ami történt, legalábbis én úgy éreztem, hogy nem mindennapi.
Igazából azt se tudom hol kezdjem a beszámolót, mert csupa-csupa egy irányba mutató jel és történés alapozta meg az estét. Kezdjük azért mindjárt azzal, hogy N.Csabi bejelentette – igaz még előző nap – hogy izgul, meg visszatérő gyomorpanaszai vannak. Nekem nem volt időm erre, éppen ezért csak az indulás pillanataiban szakadt rám a pszichés nyomás, hogy jáj, tizenöt év, ebben a korban már általában megkérdőjelezed azt amit a szüleid mondanak, másodfokú egyenletrendszereket tanulsz vagy éppenséggel egész nap Star Wars epizódokat nézel egymás után, és csak akkor állsz föl, ha a wc-re kell menned...
Együttesünk is átment különböző szakaszokon, különböző transzformációkon, és ez meg is látszik. Voltunk kezdők, és voltunk lázadók, de leginkább újítók. Ezt a címet szívesen viseljük szerintem. Na de most nem ilyen visszaemlékezős posztot akarok írni, nosztalgiázni később is jó lesz. Szóval idegi alapú hasmenés, emelkedett hangulat, kitűnő, vezetésre alkalmas időjárás, kitömött busz. Mivel ez egy nagyszabású rendezvénynek terveztük, mindenképpen tartani akartuk az időpontokat, ezért már öt körül a felszerelést húztuk be a hajóba. Akkor már a fény- és látvány mesterek is nagyban szereltek, ugyanis erre is gondoltunk, hogy legyen valami extra megjelenés, nemcsak egy plakát meg egy „Kerekes Band” felirat mögöttünk. Érdekes megoldásokat láthattunk: minden valószínűség szerint egy space-lakberendező elképzelései alapján a zenekar háta mögött több nagy fehér korongot függesztettek fel, ezekre vetítették fel a sokszor körbe mozgó videókat. Ötletes.
A banda megint kezdi feszegetni határait: néha elkel a segítség, tervezni, cd-t árusítani, időnként jegyet szedni, úgyhogy az utóbbi időkben már szinte mindig jött valaki velünk, ezért is voltunk kitömve. Most is, és amíg mi a hangszerekkel gyötrődtünk a beállás alatt, addig a piacra dobott új KB Tisza cipős plakátot ragasztotta, a buli utáni hátsó traktusos buliba szóló jegyekkel pedig gátlástalanul üzérkedett, továbbá egy Eger Massive csapatot gründolt a kezdésig. El is gondolkodtam, vajon nem érdemes-e legközelebb olyan buszt indítani, ami felhozza Pestre a bulizni vágyókat. Csak akkor meg azt sajnálnám, hogy nem lehetnék azon a buszon...
A kezdésig hátralevő egy órát ki lehet tölteni pl. olvasással, vagy alvással vagy tv nézéssel, de nem az A38-on, amikor egymás után jönnek az ismerősök és végeláthatatlan beszélgetésekbe, valamint kevésbé felemelő pálinkákba merül el minden perc. Ez az egy óra kellemesen elzsibbasztotta azt az idegességet, ami az indulás óta kerülgetett. Abban az egy órában láttam, ahogy gyűlnek a színpad elé, a tánctérre, de valahogy nem tűntek soknak... Amikor viszont előjöttünk, na akkor rengetegen voltak. Biztos addig a ruhatárban, meg az orrbárban meg a pénztár előtt várakoztak és már mindannyiukat szétvetette az ideg, hogy kezdjünk már!
Sokat agyaltunk azon, hogy miket játszunk. Tizenöt év terméséből akár táncházat is tarthattunk volna, amúgy is az lett a buliból, meg az is szokott lenni, úgyhogy ezt elvetettük. Vannak olyan számok, amik nem nagyon akarnak már megszólalni a hangszereinken, de vannak olyanok, amiknek mindenképpen a színpadon a helyük. Így aztán egy nagyon komoly, majdnem kétórás blokkal kedveskedtünk a közönségnek, amit egy ős gyimesi szakított csak félbe, de bizton állíthatom, hogy a közönség csak egy nagy lélegzetet vett azalatt, hogy az azt követő tombolásra felkészüljön. Amúgy pedig a gyimesi nagyot szólt, tudtam, hogy el kell játszani!
Amikor négy-ötszáz ember egy ritmusra ugrál, akkor nincs esélye a hajónak. Meg kellene egyszer nézni, hogy vajon a Dunán kialakulnak-e koncentrikus hullámgyűrűk, amiket víz persze egykettőre elsodor, de akkor is. Merthogy többször is előfordult a fellépés során, hogy a színpad és a tánctér ütemre mozgott, konkrétan egyszer még helyezkednem is kellett, meg a poharamat is féltettem, ami ráadásul súlyos, hangtámadásnak is ki volt téve. Én nem tudom, hogy a többiek előtt volt-e hasonló, vagy csak engem tisztelnek meg a közönség soraiból olyanok, akiknek pohárrepesztő sikolyaik vannak? Majd azért megkérdezem a többieket.
A magam részéről én beleadtam mindent: táncoltam, ugráltam, összpontosítottam, nevettem, senki ne jöjjön nekem semmi olyan szöveggel, hogy így meg úgy, rendben? Úgy láttam, hogy a banda is élvezte, hát még a közönség. Minden zenekarnak, legalábbis minden olyan zenekarnak, amelyiknek még nincsen ilyen népes, elragadó és táncolós közönsége, kívánom, hogy legyen! De tényleg, mert azt csak felülről lehet megtapasztalni milyen elképesztő energiák kavarognak előttünk.
A táncos zenés élmények után gyorsan el kellett rámolnunk, mert az utánunk következő dj partihoz kellett a tér. Miközben a dj-k pakoltak, én beszélgettem Kollegináékkal, de aztán a biztonságiak szelíd erőszakkal kiküldtek mindenkit, és csak azok maradtak, akik a dj partira és/vagy a szülinapi tortás bulira voltak kíváncsiak. A fellépés végén kaptunk egy tortát, és a buliban hátul is egy másikat. Úgy hallottam a buli végére szétkapták mindkettőt. Nem tudom meddig tarthatott a mulatozás amúgy, párunknak hamar el kellett jönnünk, így nekem is, mert teljesen érthetetlen módon másnapra, teljes menetfelszereléses túrát beszéltem meg néhány ismerősömmel, és 8.30-ra a Várállomáson kellett lennem. Képzelhetitek :)
