Elsősor - odakeveredtünk, na

Elsősor - odakeveredtünk, na

EGAL, Eger (2011.02.16.)

2011. február 17. - Don Eszkóbár

Közeledik az új album megjelenése. Gőzerővel haladnak a dolgok abba az irányba, hogy a végén még tényleg megjelenik az új anyag. Az utóbbi időkben már egyre többet játszottuk az új számokat, ám a megjelenésig hátralévő időben egyre többet lesznek hallhatóak, mint legutóbb az EGAL-ban, vagy a rádióban.

Akit a horror érdekel az ugorjon az utolsó bekezdésre.

Nem tudom, hogy olvastátok-e a Galaxis útikalauz stopposoknak az a részét, ami amúgy a Vendéglő a világ végén-ben van, amiben arról ír a szerző, hogy a Katasztrófasújtotta Terület nevű együttes adott koncertet. De inkább álljon itt egy idézet:

 

 

Odalent, a Kakrafoon száraz, vörös világában, a hatalmas Rudlit sivatag közepén a színpadi technikusok a hangosító rendszert ellenőrizték.

Pontosabban mondva, csak a hangosítóberendezés volt a sivatagban, a technikusok nem. Ők már visszatértek a Katasztrófasújtotta Terület óriási vezérlőhajójának biztonságába, amely odafent függött pályáján, jó négyszáz mérföldnyire a bolygó felszínétől. Megvolt rá az okuk: a hangsilók ötmérföldes körzetén belül senki sem élhette volna túl a hangolást.

Ha tehát Arthur Dent öt mérföldnél közelebbre merészkedett volna a hangsilókhoz, az lett volna az utolsó tűnő gondolata, hogy a hangosítóberendezés - mind alakját, mind méretét tekintve - erős hasonlóságot mutat Manhattannel. A silókból kiemelkedő neutrínó-fáziserősítő antennák baljósan meredeztek az ég felé, eltakarva a plutóniumreaktorok sokaságát s a mögöttük lévő szeizmikus erősítőket.

Betonbunkerek mélyébe rejtve, lent a hangsilókból emelt város alatt, voltak eldugva azok a hangszerek, amelyeket a zenészek az űrhajóból készültek megszólaltatni: a roppant fotonűrgona, a basszus detonátor és a Megabumm dobfelszerelés.

A show zajosnak ígérkezett.”

 

Úgy vélem, hogy sok hozzáfűzni való nem maradt a koncertet illetően, de azért akadt egy-két, az estét alaposan megszínesítő esemény. Most ezekből szemezgessünk.

 

Valahogy nem lehet elérni, hogy a hangbeállás alatt ne szivárogjon be a közönség a dühöngőtérbe. Sosem értettem mi a jó abban, ha hallgatják, hogyan rakja össze a hangzást a banda meg a hangtechnika. Lehet, hogy valahol itt kell keresni a „fanatikus” szó jelentését?

 

Valamikor régebben, amikor Sepsiszentgyörgyön léptünk fel, találkoztunk több hazai zenésszel, akik szintén arra jártak, és hát felléptek. A közös vacsora alatt néhányukkal beszédbe elegyedtem:

 

-Miért fogod olyan rövidre a vonót? - kérdezte valamelyikük tőlem.

-Hogy?

-Miért nem a végén fogod a vonót?

-Ja, hát nem tudom. Néha úgy érzem így jó.

-Mert Skóciában láttam, hogy így fogják. Ott így használják.

-Nem tudom.

-Ott így szokás, azt hittem, hogy direkt csinálod így.

-Ööö... izé...

 

Vannak görbületek. Áll az ember a színpad szélén és kétségek között vergődik, mert a vonó minduntalan beleakad a pince boltozatába, ami kedvesen a feje fölé hajol. Ez amolyan zen hatást kelt, mert a ritmust többször drasztikusan átszabja, és rendkívül idegesítő. Na ekkor jön a vonón a fogásváltás és az amúgy ötven centis vonótávolságot megfelezed. Amitől persze szimplán hülyének érzed magad, de ami nagyobb baj még úgy is nézel ki. Erre valaki nyolcszáz kilométerre felvilágosít, hogy a skótok. Hát nem is tudom, most akkor a skótok pincékben hegedültek évszázadokon át?

 

Persze nem maradhattunk horror nélkül sem. Legalábbis én.

Az emelkedett hangulatú koncert után szokás szerint összepakoltam. Kábelek, kiegészítők, effekt a kis ládába, brácsa a tokba. A tokban két hangszer fér el, azokat egy kis rögzítő-szíjjal lehet biztosítani, hogy ne lötyögjenek a tokban. Na ezeket a szíjakat rutinból ellenőrzöm, kábé háromszor, négyszer, néha a lecipzározott tokot újra kinyitva. Cuccok összerakva, elrendezve, irány a tömeg.

 

Kilenc-egy, nyolc-kettő, tíz-null és a végén kilenc-egy ismét. Na milyen eredmények ezek? Igen, ismét bebizonyosodott, hogy szuper tehetség vagyok csocsóban... Mondjuk ez még nem horror.

 

Ám minden bulinak vége lesz egyszer, így az én távozásom is elérkezett. A színpad mögötti részen volt minden cuccom, beléptem, majd a szokott mozdulattal a vállamra kaptam a tokot, ami kinyílt, majd kiesett belőle az egyik brácsa, le a betonra, majd arcra. Hidegvér, meg kiskertkapát. Brácsa a földön, kották, gyanta szanaszét, de hogy történhetett meg mindez? A rögzítés rendben volt, a tokot bezártam. A legfurcsább mégis az volt, hogy a kották közül egy külön ki volt rakva egy székre, mintha valaki azt nézegette volna... Vagy talán éppen brácsázott belőle és volt annyira béna, hogy nem zárta le rendesen a tokot? Ami megmagyarázná a nyitott tok-effektust és nem rögzített brácsa esetét. De ki az a bátor, akinek ez jut az eszébe? Legalább zárta volna vissza a tokot. Vagy kért volna engedélyt, hogy gyakorolgasson... Most az van, hogy megreccsent a brácsa, és úgy tűnik inkább csak esztétikai a sérülés, mégis valaki belemászott az intim szférámba, engedély nélkül. Úgyhogy nem esett jól a dolog, na.

 

fotók: Lénárt Márton, heol.hu

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr962669366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Pierre - Jenkins 2011.02.17. 23:38:07

Sajnálom, hogy pont idehaza történt ez meg...talán nem nagy vigasztalás, de sikerült megint egy olyan élményt adni, amivel több hétig feltöltődök és könnyebben viselem el a mindennapok hülyeségeit...

Cricket 2011.02.18. 12:30:56

Drága Művész úr! Ha valakinek, hát magácskának tuti jó csuklója van a csocsózáshoz! :)
Amúgy a skótok meg a zírektől lopták ezt a rövid vonós technikát. :) Én is úgy játszom általában. A gyorsabb reelekhez, jigekhez jól jön, ha máshol van a súlypont.
süti beállítások módosítása