Mindenki tudja, milyen az az érzés, amikor jogosan osztják ki azért, mert valami rosszaságot követett el. Mentségemre szolgáljon, hogy nem csak engem durrantotak le, hanem gyakorlatilag mindenkit, de ugye ez kábé olyan védekezés, mint amikor kettest vittél haza környezetismeretből és anyu meg apu kérdezi, hogy akkor ez most mi, te meg mondod, hogy a Kovácsovics Lacikának is, mire jön a saller. Ez esetben no more drink... Na de hogy mi történt? Viktor kiosztotta a bandát, mert trehány disznó mindenki.

Adott egy busz, amibe több ember (fő esetben zenész) van bezárva hosszabb ideig. Az út is hosszú és unalmas, enni is kell, meg inni is kell stb. és így össze is koszolódik a jármű. Belülről. A tényt súlyosbítja, hogy hazafelé még több hulladék keletkezett, és hullafáradtan már senkinek sincs ereje takarítani. Így másnap a szanaszét szórt tökmaghéj, a csokipapír, rágópapír, szendvicsmaradékok, több flakon félig beleivott ásványvizes palack és a kiömlött bor olyan látványt nyújt, mint egy egyetemi előadó egy átlagos nap végén. Na jó, mondjuk zh után...

És akkor azt érzi az ember, hogy cselekednie kell! Egy jármű takarítás pénteken!

Szóval úton Miskolc felé, a Factory Fesztiválra. És talán először az életben nem rándul görcsbe a gyomrom a cementmű látványától. Sokat segített az is, hogy a másik oldalon ültem így nem is láthattam. Amúgy pedig izgalmas esetének néztünk elébe, hisz kémeink jelentése szerint várható volt, hogy megjelenik majd Magyarország valószínűleg első rajongója, aki Kerekeses logót tetováltatott magára, valamint kábé két méter közelbe kerülhetünk majd Fluor Tomihoz... Átérzitek, ugye?

Korábbi beköszönő posztomban említettem, hogy majd mindenféle szerszámmal szétszedjük a fesztivált, azonban erre nem volt szükség. Az egész hely hangulatát, stílusát és életérzését (ez most nem irónia) áthatotta a pusztuló szocialista csúcsipar maradványainak félhomályba, sötétbe boruló romjai: meddőhányó, ide-oda görbülő sínek, felhajtott sorompók, széttört ablakok és lámpatestek. A permanens balesetveszély néha szó szerint is a levegőben lógott. Nem kellett ide flex se feszítővas... úgyhogy maradtunk a hangszereknél.

Időközben tényleg volt Fluor T. valamint befutott a tetkó is. Íme:

Ennél a képnél készültek durvábbak is, de azokat egyelőre a cenzori hivatal tekinti át, hogy közreadhatók-e. Reméljük, hogy igen! Kábé egy órát játszhattunk, a zenekarok szigorúan követték egymást, és utánunk is még vagy két együttes lépett fel, szóval be kellett tartani az időkeretet. Aztán sikerült megcsinálni a balhét.

Visszataps számként az Ethno Funk ment egy kis Insomnniával megtoldva. Zsombor a koncert alatt egyébként körbe és fel-alá is mozgott színpadon, a színpad előtti árokban, pacsizott meg hasonlók, aztán az Insomnia feldolgozás közben úgy gondolta, hogy hajrá, gyertek fel a színpadra bulizni (by Taliándörögd)! Azzal a gondolatot cselekvés követte, széthúzta a kordont, mire a tömeg tizenhárom milliszekundum alatt elindul a színpadra. Pont rajtam keresztül. Képzelhetitek, mint bálásruha vásárt megnyitó boltvezető, aki „A mai napon 70% árengedményt adunk!” szlogen és a friss árukészlet csábító erejére csak ajtónyitáskor, a kinti haragos tömeg láttán döbbent rá. Döntenem kellett: magamat vagy az effektek épségét vagy a sört védjem... A biztonságiak pedig már csak a kezüket tárhatták szét, szegény színpadfelelős meg azon imádkozott, hogy a színpad össze ne szakadjon, mert nem számoltak plusz másfél tonna ugráló őrülttel.

Aztán el is lettünk küldve a jó büdös francba.