Elsősor - odakeveredtünk, na

Elsősor - odakeveredtünk, na


Miskolc (Jameson Cinefest)

2011. október 02. - Don Eszkóbár

 A miskolci Cinefest fesztivál középpontjába érkeztünk. A város közepén egy színpad volt felállítva, amiről elsőre azt gondoltam, hogy hogyan férünk el rajta, mert úgy fel volt pakolva rá minden, mint egy karácsonyfára. Közben szolid zene szólt a háttérben, zöld…

Tovább

Biztonságiak - Kerekes Band 0 : 2

Mindenki tudja, milyen az az érzés, amikor jogosan osztják ki azért, mert valami rosszaságot követett el. Mentségemre szolgáljon, hogy nem csak engem durrantotak le, hanem gyakorlatilag mindenkit, de ugye ez kábé olyan védekezés, mint amikor kettest vittél haza környezetismeretből és…

Tovább

Miskolc, Rocktóber (2010.10.07.)

Korábbi posztjaimban már említhettem, hogy Miskolc bennem mindig gyomorgörcsöt okoz. Ez azért lehet, mert oda jártam egyetemre, és leginkább zárthelyiket és vizsgákat kellett teljesítenem, a megjelenésem nagy részét tehát e negatív kisugárzású tevékenységek jellemezték az öt…

Tovább

Diósgyőr - Borsodi Fonó (2010.06.06.)

Diósgyőrben sorjában harmadjára lépünk fel a Borsodi Fonóban. Eddig szerencsétlenségünkre, illetve a hallgatók-koncertre járók szerencsétlenségére szakadó eső és hideg várt ránk. Ez most cseppet sem volt valós, egész nap végig napsütéses idő uralkodott. Annyira, hogy dél…

Tovább

Miskolc Factory (2010.03.26.)

Már voltunk egyszer a miskolci vasgyárban, és adtunk ott egy koncertet. Úgy képzeljétek el azt a helyet, mint egy klasszikus, márványfalú hasábot, belülről (a lá Fáklya Klub). A dombor-faragott Leninekről és Sztálinokról úgy verődött vissza minden hang, hogy komoly zajterhelés…

Tovább
süti beállítások módosítása