A nap hosszúnak ígérkezett. A délelőtt Egerszóláton kezdődött a hagyományos, több éve megrendezett Egerszóláti Olaszrizling Fesztiválon. Már láttam szörnyű sorsom, hogy a sofőr szerepét aznap én játszom. Miközben a többiek önfeledten kóstolgattak én önfeledten nézelődtem és lélekben már arra készültem, hogy este mi vár ránk. Kora délután aztán elindultunk fővárosunk irányába minimum három szalonspicces utassal. Az érkezés pedig egy Las Vegasból Los Angelesbe hazatartó társaságra hasonlított leginkább...

Budafokon hatalmas dugó fogadott bennünket, a fesztivál miatt egységnyi sugarú körben egy db parkolóhelyet alig találtunk, gyakorlatilag ha az égre csillárok lettek volna felszerelve, nos, hát azon is lógott volna néhány autó. És hát mire átverekedtük magunkat az áramló tömegen! Az Oroszlános udvarban egy tűt leejteni nem lehetett már akkor, ami aztán előrejelezte, hogy mi várható estére. Mindenütt étel-ital, ráadásul tényleg ihatnékja volt már mindenkinek, úgyhogy inkább a Törley Pincészet felé vettük az irányt. Reméltük, hogy az olaszrizlinges poharunkkal nem hajítanak ki bennünket a Törley-től, de kicsire nem adtak.

Két lépés után kiszúrtam egy feliratot, miszerint alkoholmentes pezsgőt mérnek. Ráadásul ingyen. Hopp, arra kell fordulnunk. És nem hazudtak, valóban öntötték a poharakba a pezsgőt. Mondjuk az alkoholmentesség máris megkérdőjelezi a „pezsgő” minősítést, a többiek érthetően fanyalogtak. Aztán amikor valódit kaptak szépen elcsendesedtek, én meg megkezdtem őrült kanossza-járásomat.

A lényege az volt, hogy az alkoholmentes pezsgőt nem adták oda palackban, de ha mondjuk egy üres nejlonszatyorral, vagy egy vödörrel érkeztem volna, azt a legnagyobb lelki nyugalommal töltötték volna csurig. Nem viccelek! A gyerekekkel és a darazsakkal kellett közelharcot vívnom, gyakorlatilag kijelenthetem, hogy úszott minden a pezsgőben, mint egy báró Csekonics rendezte vadászat után...

Előttünk Szabó Balázsék léptek fel, idén már többször kerülgettük egymást ilyen-olyan fesztiválokon, így most is. Szép hallgatóság gyülekezett, mikor az egyik rendező bejelentette, hogy a tér háromnegyede betelt, és hogy a térre háromezer kétszáz embert engednek csak be. Hogy számolták őket? Helikopterről, vagy google Mapsról? A megoldás azonban egy db tűzoltó volt, aki ott álldogált a kapu mellett és számolt. Ja kérem, így egyszerű... Később ráadásul csak úgy engedték be az érdeklődőket, ha valaki elhagyta az udvart.

Most a tavalyi fellépéshez képest nagyon fegyelmezett voltam, nem kellett kezdés előtt három perccel rám telefonálni, hogy legyek már szíves felfáradni a színpadra, mint tavaly. Most teljesen más problémák kötöttek le. Viktor fellépések előtt mindig bekeni a kezeit valami sportkrémmel, és úgy gondoltam most nekem sem árt egy kis kencefice. Kábé az intro dallamának felcsendülése előtt fél pillanattal kezdtem a bedörzsölést, aztán már mehettünk is a színpadra. Így aztán amikor megfogtam a brácsa nyakát, az ki akart csúszni a markomból. Jaj. A bal kezem összes ujja éppen annyira maradt krémes, hogy két számon keresztül csúszkáltak az ujjaim és konkrétan nem tudtam merre járunk és én hol tartok...

Azért csak sikerült lenyugodnom, és átadhattam magamat a koncertélményeknek. Nézelődtem, keresgéltem egy szempárt, aztán ugráltam és figyeltem. Az az érzésem volt, hogy a közönségnek is tetszett lent, bár a hangerővel lehettek problémák. Ezt onnan gondolom, hogy a múltkori budavári terrorcselekményünk után barátaim hátrébb húzódtak. Így viszont átadták a helyüket olyanoknak, akik feszt előre akartak jönni.

Nem maradhat poszt ma már biztonsági őrök említése nélkül. Sajnos be kell ismerni, hogy alaposan szépítettek. Zsombor, már megint fel akarta hívni a közönséget, azonban a biztonságiak nagyon ott voltak a top-on és mindössze egy szerencsés jutott fel a színpadra. Aztán őt zsombor védelmébe vette, de a gyanú megfogalmazódott bennem: lehet, hogy már a szervezők kiismertek bennünket, és előre figyelmeztették őket? :)

A lenti fotót innen kölcsönöztem, köszi!