A Múzeumok Éjszakája program talán az utóbbi évek legjobban működő, épp ezért sikeres kezdeményezése. Ilyenkor az is ellátogat egy múzeumba, aki egyébként nem egy kiállítás-nézelődő fajta, főleg, ha a múzeumok plusz programokkal várják őket. Mint pl. a Millenáris, ahol aztán a tűzugráson és szabad téri fellépőkön túl volt Kerekes és Napra koncert a Fogadóban, rengeteg látnivaló – és éppen ezért rengeteg ember.
Tavaly is voltunk, két helyen is, idén épp elég volt a Millenáris. Reggel ugyanis a hajnali kelés alaposan rányomta a bélyegét az egész napra. 4.30-kor ébredtem, túraverseny start (regisztráció, eligazítás, stb.) miatt, és nehéz volt behozni az energia-kimaradást. Ráadásul azért, hogy a rendezvényekre érkező vendégek nyugodtan bámészkodhassanak és mászkálhassanak fel s alá, mi is korábban érkeztünk, hogy hamar beállhassunk. Így aztán délután öt felé végeztünk is a hanggal meg a fényekkel: megtörtént a hangolás, helyezkedés, hangerő, illetve a többször elszabaduló mikrofonok beállítása, azután szabad program várt mindenkit. A színpad előtti területet pedig alaposan átkutattam, hogy találok-e különböző mélységű lukakat, amibe esetleg beleléphetnék, stb…
Szenzációs, vakítóan éles idő volt, kis szélmozgás, napfény – ideális kültéri meccsnéző – illetve múzeum látogató - hangulat. A hely is közvetítette a mérkőzéseket, így fröccsözés meg szotyizás közben láthattunk unalmas labdameneteket, később pedig valamivel érdekesebb szabadtéri koncertet hallgathattunk. Időközben megérkeztek svájci barátaink Dj Olga és Schnaps is, de eléggé beleszaladtunk akkorra már az időbe, úgyhogy kezdődhetett a koncert.
Nem emlékszem, hogy a Millenárisban voltak valaha ennyien. Ez persze csakis az én hibám, mert én nem voltam még soha olyan fellépésen – akár a miénken, akár másét nézve, hallgatva – amelyiken ilyen sokan lettek volna. Gyakorlatilag a tér előttünk tele volt, és csak a hátsó részeken cserélődtek az emberek, ráadásul az emeleten, a balkonon is telt ház várt ránk. Ilyen tömeg régebben elbizonytalanított volna, de már szokva vagyok, nem úgy mint az angol válogatott a vébén.
Izmos programmal készültünk, erős másfél órai pörgést akartunk adni a vendégeknek, és azt hiszem ez most maradéktalanul sikerült. Talán nem olyan nagy baj, hogy feldolgozásokat is játszunk, mert az amúgy is hátrahőkölő tömegből biztosan akad olyan egyén, aki ismeri a RATM vagy J.H. munkásságát, és könnyebben azonosulhat a színpadon látottakkal, hallottakkal. Mondjuk azért magamban még rágódok kérdéseken, de majd megoldom. Az mindenesetre biztos, hogy alaposan kiugráltam magam, csakúgy, mint előttünk a közönség jelentős része. Az is megfordult a fejemben, hogy talán páran igazából inkább a koncertre jöttek és másodsorban a kiállításokra, de annyi baj legyen, mitöbb, ez így még jobb!
Valamikor régebben írtam arról, hogy mi minden befolyásolhatja egy koncert végeredményét, mi minden kell ahhoz, hogy jól érezze magát a zenész, a hallgatóság és úgy általában mindenki, aki épp ott van, ahol zajlik valami Kerekes buli. Nagyon ritkán jön össze az az állapot, amikor minden összeáll, vagyis nekünk is, egyénenként és közösen is illetve a közönségnek is tetszik amit hall és lát. Most talán közel kerültünk ehhez az állapothoz, de azért nem jelenthetem ki, hogy elértük, illetve azt is számításba kell vennem, hogy a színpad széléről visszafelé és oldalra is kevesebbet látok, mint előre, így minden bizonnyal lemaradok egy-két olyan dologról, ami befolyásolhatja a véleményemet egy-egy fellépés után. Na, a lényeg mégis csak az, hogy pörgős, ütős buli volt, kellően felhangoltuk a közönséget a Napra koncertjére, úgyhogy szerintem mindenki elégedett lehetett az estét illetően.
A bokám nem ment ki, baleset nem történt, azonban annyira kizenéltem és kiugráltam magam, hogy miután a haverok leléptek Mitsouráékra, az öltözőben egyszerűen le kellett feküdnöm és a padlón aludtam el, valószínűleg még a lerogyás és a földre érkezés között, és csak akkor ébredtem fel, amikor elkezdtük a bepakolást és a rendezkedést. Ilyen a pozitív kimerültség!
