Korábbi posztjaimban már említhettem, hogy Miskolc bennem mindig gyomorgörcsöt okoz. Ez azért lehet, mert oda jártam egyetemre, és leginkább zárthelyiket és vizsgákat kellett teljesítenem, a megjelenésem nagy részét tehát e negatív kisugárzású tevékenységek jellemezték az öt év alatt. Hideg, szélfútta, magányos vasútállomás, Hithcock-i mértékű varjúhadak a Búza téren, hiperértelmetlen jelenségek az Egyetem felé menet... Miskolc, acélváros, és az idegeidnek is acélból kell lenniük!
Ennek már lassan tíz éve vége, de a zene gyógyító hatása sem tudta ezidáig enyhíteni a hejőcsabai cementművek zord és szürke látványától hasmenés szintjére aljasuló szorongásomat, akárcsak ha átutazóban, vagy éppen egy diósgyőri fellépésre menet láttam. Ráadásul a Rocktóber pontosan az Egyetemváros kellős közepén felállított sátorban és a Rocky-ban folyt, így megint elmehettünk mellette. És háát.. Rocky. Az egész Egyetemváros igen lepusztult volt tíz-tizenöt éve, azóta viszont nagyot változott minden a környéken: felújított épületek, egyetem, Eper utca, kollégiumok, kész városrész, és felújított Rocky, a központi lelazulós hely. Az akkori kockás abroszos, vagy csak úgy egyszerűen lelinóleumozott csupasz asztalok megdöbbentően erős képi emlékein átverekedve azért sokkal otthonosabbnak tűnt a hely.
A fesztivál amúgy három fő helyszínen folyt: a sátorban, amibe jó sok ember befért, a Kék Rockyban, ami attól kék, hogy annak nevezik és hogy kék színű neonok dominálnak benne, illetve Piros (Vörös?) Rocky-ban, ami ugyanaz, csak vörösben. A helyszínek egymástól nem voltak húsz méternél távolabb, ez mindenképpen nagy előnyt jelentett azoknak, akik egyszerre akarta minden ponton ott lenni. Ha a háromszögként felrajzolt geometriai alakzat köré rajzolt kör középpontjába állt volna valaki jó eséllyel egyszerre hallhatta a három színpad mindhárom fellépőjét. Ez a tény akkor sem változott volna számottevően, ha mondjuk a háromszögbe rajzolt kör közepébe állt volna a feltételezett hallgató...
A megérkezésünket követő másodpercekben rámszakadt a hely átka N.Csabi koboztartó állványa képében, és míg a sebeimet kezeltem lassan benavigáltuk magunkat a helyszín közelébe. Eléggé magas szabadságfokú rendezvénnyel találtuk szembe magunkat. Halál laza nyugalommal kezelték kívánságainkat, kérdéseinket, mint pl. parkoló, öltöző, stb. Konkrétan sehogy :)
A teremben (vörös fények) még nem nagyon fordultak meg emberek, az előttünk fellépő Madonna tribute band hangolt és készülődött. Alapos késéssel kezdtek, ami előrevetítette a mi késői kezdésünket is. Ilyenkor jön a jó öreg fantasy irodalom lapozgatása: háttérben a Material Girl szól, miközben orkok és zombik seregén vágja át magát a főhős. A Madonna band kimondottan hallgatható volt. Arra gondoltam, hogy utánuk eltűnik a tömeg, szétszélednek a népek és más előadásokat keresnek. Ehelyett maradtak, és konokul végighallgatták, tűrték míg mi beálltunk. Próbáltunk sietni, és meglepődve tapasztaltam, hogy nagyon sokan gyűltek elénk. A színpad méretei kb két pingpongasztal felületével vetekedtek, azon próbáltuk meg megoldani az elosztásunkat. Azt hiszem jeleztem K.Csabinak, hogy nyugodtan vágjon tarkón a gitár fejével, ha éppen nagyon belelógok a képbe, illetve a gitár útjába...
Aztán elkezdődött a mulatság, és a közönségben nem kellett csalódnunk. Ha kellett énekeltek, ha kellett táncoltak, ha kellett volna még tán kukákat is borogattak volna. Jó este kerekedett aznap, köszönhetően a közönségnek, illetve annak, hogy koncert közepe felé már én is eléggé feloldódtam.
Most, ahogy írom a bejegyzést alaposan levert a víz, ahogy visszaemlékeztem azokra az időkre, amikor még oda jártam és a Rocky-ban ültünk. Hát ha valaki azt mondta volna nekem, hogy tizenvalahány év múlva „Te abban a sarokban még félájultra táncoltatsz száz embert!”, hát akkor kinevettem volna. Szédítő, így belegondolva.
