Összefolynak az emlékeim. Ne gondoljátok, hogy valami beképzeltségről, vagy valami trendi álművészkedésről van szó, én pedig külön szeretném azt hinni, hogy nem mentális probléma miatt alakult így, de a mai napig meg voltam győződve, hogy tavaly voltunk a SZIN-en és nem tavaly előtt. De aztán kiderült, pl. ebből a blogból is, hogy nem. Visszaolvastam, és így jó összehasonlítási alapot kaphattam, hogy mennyivel lett másabb a SZIN.
Legelőször is vegyük számba azt, ami nem változott. Igen, a hőmérséklet. Vagyis hát mégis változott, mert magasabbat mért minden hőmérő, mint két éve. A fesztivál megközelítése sem változott, ugyanúgy át a Tiszán, jobbra fordulni kétszer, majd fel a gátra, pass-ok kézhezvétele, majd kis fesztiválkeringő és máris a Music Channel Arénához érsz. Gyakorlatilag a fesztivál színpadjainak elhelyezkedése sem változott, valamint a résztvevők életkora (elsősorban a hölgyeket elnézve) sem emelkedett két évvel. Khmm... beérkező kérdésre válaszolva, valószínűleg igen, öregszek...
Közvetlenül a munkából érkezve öltönyben, hosszú, fekete nadrágban, gyűrött ingben, (nyakkendőt az mondjuk nem viselek) kábé úgy nézhettem ki, mint a zenekar sofőrje. Vagy menedzsere. Vagy ügyvédje. Ú, ez egyre rosszabb... Mindenesetre szenzációs élmény volt megszabadulni a göncöktől és egy szál rövidnadrágba átöltözni, és úgy várni a sorunkat. A forróságra visszatérve: a többiekkel beszélgettünk arról, hogy milyen az igazi forróság a színpadon. Zsombor szerint az, amikor lehajol az effektekhez és már dől is róla a víz a padlóra (rosszabb esetben a pedálokra); Viktor szerint akkor kezdődik a hőség, amikor a vizes dobverők kezelésében zavar támad. Szerintem a meleg akkor kezdődik, amikor a brácsa beszappanozott angolnaként vonaglik a kezeid között, illetve a vonóra felkent gyanta hurkásra tekeredik... Korábban említettem még azt a fokozatot, amikor a gyantapor a hangszerről kezd lassan lecsorogni, de ahhoz még direkt napfény sem árt, hogy tűzzön. Most az azért nem volt, mert egy sátorban léptünk fel, ahol úgy megszorult a levegő, hogy mozogni alig tudtunk. Ráadásul valami finom por is szállongott a levegőben – ez később K.Csabinak komoly problémát okozott, mert a húrjaiba beleültek és totál kinyírták a hangzást, úgy kellett sikálnia kefével meg valami vegyszerrel...
A lényeg a fellépés volt. Nem sok időnk volt kábé ötven perc, az időket pontosan kellett tartani. Nekünk. A kezdésre szolid tömeg gyűlt össze, és csak lassan növekedett, azonban volt minden, ami ilyenkor elvárható: tánc, ugrálás, mondjuk nyílt szerelmeskedésről nem tudok, de hátha az is volt... Hogy a közönség mit hallott vagy mit nem hallott ahhoz nem tudok mit hozzáfűzni, az viszont tény, hogy befelé én egy nagy ZS-t kaptam. Egyszerűen mondjátok a ZS hangot, úgy hosszan, zümmögősen és hangosan. Na az az! És fix, hogy valami késleltetés is volt a rendszerben (effekt vagy nemtommi) de a ritmus az valahol milliszekundumokkal maradt el. Képileg ez kábé olyan, mintha egy torzított tükörben látnád magad és úgy kell összerakni fejben a látványt, de ez hangban brutális kihívás. Szerencsére a harmadik-negyedik szám környékére megszűnt ez a rendellenesség, és önfeledten lehetett már Mr. Hungary-t játszani. A közönség is elkezdett végre ugrálni, de úgy, hogy a sátor padlója hullámzott. Nem közvetlenül a talajon álltak (dühöngtek) az emberek, hanem egy deszkapadló féleségen, ami nagyon készségesen átvette a ritmust, amolyan sinus-hullámokká alakítva az energiákat, többek között a mélynyomókat is megugráltatva.
A színpadról nagyon gyorsan le kellett rámolnunk, mert jött a Zagar együttes és egyébként is annyira jól esett a kinti harminc fok. A fesztivál egy strandon van, így a levonulás lendületével majdnem ugrottam is volna bele egy medencébe, de aztán csak egy zuhany lett belőle. Viktor szegény a színpadon elázott, mint az ürge, gondolta, jó lesz lehűlni a zuhany alatt, de sajnos csak olyan víz jött amit inkább melegnek, mint langyosnak mondhattunk volna...
Miután összeraktuk a felszerelést és magunkat is, mindenki elindult felfedezni a fesztivált. Rögtön le is kapcsoltak bennünket, hogy adjunk egy interjút egy rádiónak. Na abból jó nagy ökörségek születtek, remélem meg van valahol a neten a felvétel. Az az interjú túlmutat önmagán, ugyanis felfedeztük Magyarország második kerekes-betyáros-tetkó viselőjét, de ami a legnagyszerűbb, hogy az illető hölgy, aki ilyetén az eső! Gratulálunk, és egyben köszönjük! Kép nincs, mert annyi fény nem volt a közelben, hogy a telefonom meg tudta volna örökíteni.
A Szívasd Magad Minél Jobban Mozgalom aranykártyás tagjaiként Zsombor és K.Csabi az éjjel közepén még sátrat vertek, mi viszont N.Csabival a buszban alvást választottuk ismét. Ez önmagában még nem nagy szám (már), azonban a tőlünk tizenkét méterre dübörgő színpad kicsit nyomott éjjelt ígért.
(folyt. köv.)
