Hogy milyen egy Kerekes Band próba? Hát, ha igazán tudni akarjátok, akkor ott kellene lennetek, mert az egy agymenés. De tényleg.

Kezdésnek ott van ugye több, mint öt hangszer. Van ugye dob, na jó, nem aprózom cintányérokkal, ilyen-olyan pergőkkel és tamokkal, van basszusgitár, van kontra, van koboz és hiper-koboz, illetve van mindenféle furulya és egy e-duda…  Ilyen közegben hogy a búbánatba alkothat az ember? Oknyomozó cikkünk ennek a rejtélynek a feltárására vállalkozott. Hogy mi derül ki, az nagyrészt az olvasón is múlik!

Hétfő, 16.30, az az időpont, amikor az egyszeri hivatalnok kapát, kaszát elhajítva otthagyja a hivatalt és már arra gondol, hogy három húrt tép le a kontráról, hogy azzal Btk-ba illeszkedő bűncselekményeket kövessen el – halmazatban. Ez egy tudatmódosult állapot, gyors hazaérkezéssel és némi folyékony feszültségoldással, de az ember agya már arra gondol, hogy bicajra vált és kikerekezik a próbaterembe, ahol tényleg szaggathat kedvére. Természetesen a negyedórányi hajtás pont arra jó, hogy a felgyülemlett feszültség kellemesen feloldódjon és eltűnjön. Talán még a konstruktív hozzáállás sem eleve halott dolog.

Bicó sarokba, hangszertok, hangszerek és effektek végre a helyükre, kezdődhet a beszerelés. A többiek már megérkeztek korábban, csak arra vártak, hogy beessek, szerencsére sokat nem késtem. Összeszerelés után máris a múltkor felvett hanganyag meghallgatása következik. Oké, zenei matek és hullámanalízis. Ésakkor, egy, két, há…

Időnként fel-felbukkan közöttünk az az elementáris vágy, hogy használjunk „igazi” zenei szakkifejezéseket. Nos. A magam részéről akár még támogatnám is az elképzelést, de sajnos pont én vagyok az egyik, akinek halvány fogalma sincs a zenei szakkifejezésekről. Na jó, ütem, négynegyed, hétnyolcad még rendben, de már a szolmizációs hangok, és jaj! a kottaolvasás már olyan távol áll tőlem, mint ide a Jupiter holdjai. Mivel egyikünk sem végzett konzit, komoly kommunikációs zavarok szoktak fellépni a próba során. Ekkor jön a megfejtés, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az amúgy ösztön szinten már régen meglévő megoldást megpróbáljuk megmagyarázni… Már réges-régen tudunk mindent, ott bent, de azért mindig megpróbáljuk újra és újra. Amúgy Mérő Lászlót csókoltatom.

Szóval a próba anyaga. Mivel mostanában nem lépünk fel sehol, rendkívül jó alkalmak ezek a próbák az új album számainak gyakorlására, de még inkább vadi új számok összerakására. Most is ez történt, konkrétan két új szám is a gyalu alá került. Van eddig ugye a Stadionfolk, a Szantofer és Nagypapa nótája, és ezen kívül még van két új szerzemény eddig. Annyit elárulhatok, hogy az egyikben van e-duda is, szóval dudarajongók készülhetnek egy alapos zenei agymosásra!

Végezetül mindenki hazament.  Amúgy nem baj az eseménytelenség, mert mindannyiunk kellő rákészüléssel és alapozással érkezhet meg a novemberi zenei ámokfutásra.

VIDEO ITT :)

Tudnotok kell, hogy a Zeneajánló listáját már korábban összeállítottam, és jó előre meg is vannak az ajánlatok. Így tehát puszta véletlen egybeesés lehet, hogy kutyafa idő előtt lelőtte volna a poént. Úgyhogy jöjjön az általa is preferált klasszikus seggrázós nevetés:

A következő zene egy házibuliból sem maradhatna ki, de sajnos kimarad sokszor. Ezekből a bulikból hamar hazamegyek:

És hogy zen szerűen ne tudjunk racionális magyarázatot találni erre az ajánlóra sem, hát jöjjön aminek jönnie kell:

Remélem ma is jól szórakoztatok!

Elérkezett az eredményhirdtés. Talán nagy megrázkódtatás nem ér benneteket az eredményt illetően.

A legtöbben az augusztusi Kobuci kerti koncertre szavaztatok :) Az biztos, hogy vadállat buli volt, ősintén remélem, hogy még eljutunk oda, ha jön a tavasz.

Komoly kérdésekben lesz még szavazás, és nincs kizárva, hogy nyeremény is lesz :)

Nem sok zenekar mondhatja el magáról, hogy új zenei műfajt alakított ki és sikeresen népszerűsíti azt. Erre példa a Kerekes Band. A zenekar öt tagja egyedi, ethno funk stílusú számait legutóbb az idei egri eFeN-en játszotta el nagy sikerrel. A zenekar két tagját, Námor Csaba kobzost és Csarnó Ákos brácsást kérdeztem a Kerekes Bandről.

Safranka János: Hogyan váltatok a zenekar tagjaivá?

Námor Csaba: Egyszer már volt egy Kerekes Band együttes, amibe Zsombor bevett. Az egri Közgébe jártunk egy suliba. Én ott gitároztam, ő furulyázott, aztán mondta, hogy próbáljam ki a kobzot. Kipróbáltam és iszonyatosan bevált.

Csarnó Ákos: Ez elég kalandos volt. Később csatlakoztam az együtteshez. Táncoltam néptáncot. Az akkor még Ifjúsági Háznak hívott művelődési házban találkoztunk. Csináltak ott táncházakat. Látták, hogy próbálkozok brácsajátékkal és Zsombornak volt egy olyan korszakalkotó elképzelése, hogy mi lenne, ha bevennék ezt a hangzást a zenébe és akkor elkezdtem próbálni velük.

S. J.: Milyen hangszer a koboz?

N. Cs.: Lantszerű hangszer. Öblös teste van a nyaka pedig a hangoló hurkoknál 90 fokban meg van hajlítva. Középkori hangszer. Balkáni eredetű, Moldvában nagyon népszerű volt és a mai napig az.

S. J.: Hogyan alakult ki az ethno funk stílus? Miből merítettetek a magyar népzenén és a könnyűzenei műfajokon belül?

N. Cs.: A Kerekes Bandnek az első két albumán még abszolút autentikus moldvai, gyimesi népzenék vannak. A második kettő, a „Pimasz” és a „Fel a kalappal!” az, ami már bátrabb és merészebb húrokat feszegetett. Elindultunk valamilyen szinten a népzenéből, már csak a dallamokból és a hangszerekből kiindulva is. Mindenki próbálkozott. A csapatból mind az ötünknek más a zenei világa, zenei ízlése és sose úgy ültünk le zenét csinálni, hogy most konkrétan csinálunk egy R’n’B-t énekessel. Egyszerűen csak jött, kialakult és az ethno funk az úgy adta magát, mint levesbe a só.

Cs. Á.: Nem lehet egyértelműen egy akadémikus választ adni erre a kérdésre. Gondolom, hogy egy szerves fejlődés jelenlegi állomása ahol most vagyunk ebben a pillanatban, és még messze van a vége. Talán sosem lesz vége, nagyon remélem mindig fejlődünk. A közös kiindulópont az a népzene. Magyar, kárpát-medencei népzene. Mindenki így vagy úgy találkozott vele. Én említettem, hogy táncoltam, a Fehér testvérek is táncoltak, két tagunk viszont életében nem foglalkozott népzenével, de ahogy Csabi is jól mondta, mindenkinek más zenei világa, ízlése van. Megadatott nekünk az a szabadság − nem tudom milyen isteni sugallatra, − hogy mertük ezt fölvállalni.

S. J.: Ha jól tudom ti vagytok ebben a stílusban az úttörők, az elsők az országban….

Cs. Á.: Kétségtelen, hogy ilyen hozzáállást nem nagyon látni. Magyarországon tuti. Az fix, hogy ilyen nincsen. Már hogy ilyen merészen hozzá lehet nyúlni elektronikához. Létezik Magyarországon is, Európában is rajtunk kívül rengeteg olyan zenekar, aki eléggé mereven próbálja feldolgozni a folklorisztikus elemeket. Arra gondolok, hogy van például egy népi dallam és azt úgy ahogy van megpróbálják alájátszani de mi nem ezt az utat választottuk. Megpróbáljuk teljesen feloldani ezt a magyar motívumot és úgy eljátszani. Valószínűleg vannak rajtunk kívül még ilyenek, de nevén nevezve a gyereket először így. Legalább is a Kárpát-medencében.

S. J: Mindannyian egriek vagytok, de igazából először mégsem helyben lettetek híresek…

N. Cs.: Igazából Egerben azért szinte folyamatosan játszottunk. A tavalyi évvel bezárólag táncházak szinte voltak folyamatosan minden évben. A hallgatóközönség a banda ezt az oldalát is megismerte. Úgy, mint a jelenlegi felállásban a Kerekes Band, igazából mi is éreztük, hogy az egri közönség valahogy később talált arra a dologra, mint az ország más részén lévő hallgatóság már meghallgatott.

Cs. Á.: Kétségtelen, hogy hamarabb lettünk országosan elismertebbek, mint Egerben, de ahhoz képest, hogy volt egy piszkosul erős bázis itt Egerben a népi hagyományokra alapulva, nem voltunk ismeretlenek. Megvolt a beágyazódottságunk országosan a tánc és a népzene körében. De hát mi ebből nőttünk ki és teljesen más csúcsokra hágtunk. Ebből adódik az, hogy inkább lettünk először országosan ismertebbek és Egerben később elismertek, de nem tenném ezt így a mérleg egyik és másik serpenyőjébe.

S. J.: Hol jobb játszani? Hazai pályán, vagy volt már jobb közönségetek is, min azt egri?

N. Cs. : Igazából ott jó játszani, ahol veszik a zenét és függetlenül attól, hogy harmincan vannak vagy hatszázan, élmény mindenhol nyomni. Főleg ahol jó a hangosítás, tényleg jó a közönség ott mindig feláll az ember bőrén a szőr.

Cs. Á.: Nem csak az a lényeg, hogy a közönség érezze jól magát. Nem utolsó dolog, hogy mi is jól érezzük magunkat. Ha jól megszólal a színpadon a szerkezet, akkor az látszik rajtunk. Ha látszik rajtunk, hogy élvezetből, csípőből tudunk zenélni az megkétszerezi a közönség hozzáállását is. Ha közönség hozzáállása duplán olyan jó, akkor az minket megint megdupláz. Ez egy öngerjesztő folyamat és ebből még a végén is nagyon nehéz kiszállni.

S. J:: Eddig négy lemezetek jelent meg. Készültök már a következővel?

Cs. Á.: Ez nem úgy működik, hogy kitűztünk magunknak egy célt, hogy tavaly 2008-ban kiadtuk a Band második albumát és akkor van még két évünk, vagy két hetünk. Nem az a cél, hogy 2010 szeptemberében egy újabb albumot kiadjunk, hanem ha úgy érezzük, hogy megy a kezünkben meg a lábunkban meg a fejünkben a gondolatsor és jön az ihlet, akkor csináljuk. Nem árulunk zsákbamacskát. Egy-két új számunk van már kidolgozás alatt, de az nem azt jelenti, hogy gőzerővel egy új albumot készítünk. Ráadásul a tavaszi, nyári, őszi időszak sosem kedvez a komponálásnak és a dalok készítésének, mert előadások, fesztiválok jönnek. Kilúgozza ez egy kicsit az embert.

S. J.: Leginkább a zene szeretete miatt játszotok, vagy a siker anyagilag is elért titeket?

N. Cs.: A Kerekes Band nem egy ilyen üzleti vállalkozás, ahol azért zenélünk, hogy minél fa..ább legyen. Ezt hobbiból csináljuk, szeretetből, imádatból, meg azért, hogy minél több ember jól érezze magát. Hogyha a népi vonalnak azt a kis bizonyos részét még ráadásul így is meg tudjuk mutatni azoknak akik talán életükben nem is nagyon hallottak ilyen népzenét, nem is láttak még ilyen hangszereket, az plusz egy pont.

Safranka János

Az egri kritikus tömeg aznap tényleg komoly méretű volt. Nem láttam még Egerben együtt ennyi bicajost!

Jó volt tekerni :)

Eklektikus válogatás következik. Lesz itt népi alapú és egyáltalán nem népi alapú muzsika. Jöhet is a Naplegenda egyik alapműve:

Na de ne nagyon merengjünk el mélyen, bár a következő mű úgysem engedi. Nyugati tócsa!

Lezárásnak meg jöjjön egy bazi nay fekete lyuk, ami ugye tudjuk, hogy egy nem létező égitest.

Erre a hétre ennyi, használjátok ki a szép időt és menjetek szüretelni!

Mikor kezembe került egy kis füzet erről a rendezvényről akkor néhány dolog azonnal eszembe ötlött. Először is az, hogy egy külsős cég, értsd nem egri rendezvényszervezők, hogy tudtak ilyen jól összehangolt, szervezett kis programcsoportot összerakni: koncertek, művészeti előadások, közgazdasági, környezetvédelmi szakmai konferenciák, vásár. A város több pontján volt az adott időszak alatt valami mozgás, mint máskor fél év alatt összesen! Izé… hát miért nem lehet ilyet rendezni magunknak is? A másik dolog, ami eszembe jutott az volt, hogy de legalább van, és remélem lesz jövőre is!

A mi fellépésünket megelőző napon, pénteken valamivel kevesebb ember lézengett a Dobó téren és csatolt részein. Ezt jól láttam, mert beültem bort kóstolni és embereket nézegetni. Szenzációs kora őszi este volt akkor is és a másnap is, tudjátok olyan, amikor a nap már lefele tart de még van ereje, árnyékban már hűvös van, és olyan furcsa színek jönnek elő… Szóval üldögéltem, borozgattam, beszélgettem és koncerteket hallgattam, ami vegyes érzelmeket hozott elő bennem. A zenész egyik legnagyobb problémája az, ha nem zenélhet, márpedig ez történt aznap, amikor a Suhancos formáció adott egy koncertet, de 35-40 perc után le kellett lőni a bulit. Oké, ők is késtek, de ez egy kicsit elkedvetlenítő. A Muzsikás azonban kárpótolt mindenért, főleg, hogy itt volt A. Balanescu hegedűvirtuóz is velük. No, most erről az emberről azt kell tudni, hogy olyan helyeken szokott megfordulni, mit a Madison Square Garden, meg a Royal Albert Hall meg ilyen felkapott rongyrázós elit helyeken. Erre meg? Eger közepén 100 ember – köztük 15-20 hangos danolászó részeg - előtt zenélt, én pedig leesett állal számoltam a 7/8-adot, és az istennek nem tévesztette el a ritmust… Itt alább egy feldolgozása, ismerős lehet, úgy gondolom. Kalappal.

A szombati nap pedig azért volt jó, mert az esetlegesen jelentkező fáradságot másnap nyugodtan ki lehet pihenni. Szóval szombat, eljött a hat óra, irány a központ. Brácsák, effektek, és egyéb kiegészítőkkel felszerelkezve indultam befelé. Rengeteg emberrel beszéltem meg találkozót a koncertig, rengeteg ismerőssel találkoztam, és jó zenéket hallgattam. Legalábbis addig amíg el nem kezdődött a csúszás… Igaz a Paniks! Szerbiából csak késve érkezett, de a bordalos kórust betenni egy kis danolászásra talán nem kellett volna, ráadásul a Serviták épp búcsús körmenetet tartottak, ami elvonulását türelmesen megvárta a koncerthallgató tömeg… Az utánuk következő fellépők pedig akkurátusan kihasználták a koncertidőt, percre. Ez azt eredményezte, hogy az összes ismerős és ismeretlen engem kérdezett vádlón, hogy akkor ez most hogy, mikor leszünk, mért nem leszünk… Kicsit berágtam, és ez csak azután múlt el amikor már a beállás vége felé jártunk, és pár perc volt kezdésig. Aztán intro és megkezdődött Eger zenei megszállása.

A téren a színpad előtt úgy háromszáz ember gyűlhetett össze és pattanásig feszült idegekkel várták, hogy kezdjük már! Az első sorokba azonnal odajöttek a táncos lábúak, de mögöttük sem maradtak le sokkal a hallgatók. Akik aztán megadták magukat, és később már szintén ropták. A fények pont úgy voltak beállítva, hogy egész jól felismertem az itt-ott ismerős arcokat. Időnként a fények kifelé rányultak, amolyan kölcsönzött kifejezéssel élve színfényterápiás kezelésben részesítve a riadt hallgatóságot. Ha tudtam üdvözöltem az ismerősöket, egyébként pedig mindenkinek zakatolt a zene, innen üzenem. A magam részéről én nagyon jól éreztem magam, a hűvös ellenére még a víz is folyt rólam, de szerintem a közönség is odatette a magáét. Itt most nem arra gondolok, hogy előttünk egy komolyan becsápolt alak, személyiségi jogai védelme miatt neve most ne kerüljön nyilvánosságra, szóval ez az alak, aki a földhivatal legádázabb ügyfelei között szerepel, előttünk táncolt. Hát, vegyes érzelmeim voltak. Azt most még nem tudom, hogy ő forgatta a lányokat, vagy a csajok bolondították az öreget… A tömeg kiérdemelte a „A” minősítést, akit láttam az mozgott és énekelte azokat a részeket, amikre lehetett énekelni, válaszolni. A bulira pontot az tette fel, amikor néhány (az előző napi ismerkedésből kifolyólag lengyelnek azonosított) lány vonult a színpad elé, és visítottak. Azért örültem, hogy nem közvetlenül előttem tették. Lehet, hogy pont nem akkor vigyorogtam, amikor rám néztek?

Az elméletem értelmében, alapos mélykutatás után, arra a következtetésre jutottam, hogy majdnem minden feltétel teljesült ahhoz, hogy egy végleges függőséget okozó koncertet adhassunk, és örülök, hogy olyan sokan ott voltak és hallhattak bennünket. Örülnék, ha többet léphetnénk fel otthon.

Brit szigeteki kitenkintőnk következik. Ne nevessetek, mert úgyis az arcotokra fagy :)

Szóval jöjjön gyermekkorom alapműve, amikor még fantasy regényeket olvastam... hmm, most is olvasok fantasy regényeket.

Aztán egy idő után más jellegű zenét kezdtem el hallgatni. Most ugyan nagyot ugrok az időben, de az irány némi tájékoztatást adhat.

Aztán valahogy visszanéztem és elvesztem a sodrásban. (A klipp kevésbé lényeges, a zenei megoldás a lényeg!)

„Sikeresnek értékelik a magyar dal napját a múlt vasárnapi esemény szervezői. Országszerte 22 helyszínen mintegy harmincötezren követték a koncerteket, vagyis átlagosan 1500-an ácsorogtak egy-egy színpad előtt, kétharmaduk a fővárosban.

Megfontolt szavazást kérek mindenkitől :)

Mivel egy nyughatatlan alak vagyok, piszkosul érdekel melyik volt a fentiek közül a legjobb? Nekem meg van már :)

Mivel az előző napot sikerült egy korai hazaérkezéssel és egy névnapi köszöntéssel zárni, úgy határoztam magamban, hogy fixisten nem fogok inni sörnél komolyabbat és egy üvegnél többet aznap. Úgy éreztem, mint utóbb kiderült helyesen, hogy a múltkori fellépésünk megkívánja a hideg fejet és a profi munkát.

Már az előző posztban is említettem, hogy a hely nagyon jól eltalált, nekem kimondottan tetszik. Csak két dolog aggaszott: az egyik, hogy lesz-e olyan jó a megmozdulás, mint múltkor, illetve a mögöttünk lévő faltól vajon mennyire süketülünk meg? A válaszok elrejtve megtalálhatók a posztban.

A hatórai érkezést követően neki is esett Dani és Viktor a színpadnak. Hangosítók és dobosok szent magánya ez, én inkább ittam egy hosszú kávét méghosszabb tejjel. Emberek még sehol, nagyon jó, kevésbé frusztráló lesz a beállás. Nem szeretem, amikor néznek és nem értik eleinte, hogy mi van? Mit zajonganak ezek itten? Ez nagy tömegben még inkább zavaró.

A hely vezetőjével lefixáltuk a forgatókönyvet: a másnapi magyar dal napja rendezvénnyel együtt nem akarják kiverni a környéken a biztosítékot, ezért egy energiától feszülő, ütős szettel álltunk ki, hogy időben elcsendesedhessen a környék, de előtte azért mindenki úgy érezze, hogy zenei szőnyegbombázás áldozata lett.

Az előző napi helyszínel ellentétben itt alig fértek el az emberek, rengetegen voltak. A koncert előtt mindenki beszélgetett, iszogatott, alapozott a táncra és a zenére. Annyi ismerőssel találkoztam már megint, hogy azt sem tudtam kihez menjek, ki után? Aztán elindult az intro és a szakértők a színpadhoz közeledtek.

Egy-két koncert kiemelkedően jól szokott sikerülni. Háborodott elméleteim egyike szerint egy maradéktalanul jól sikerült koncert legalább négy komponenst tartalmaz:

1. érezze magát jól a közönség

2. én is érezzem magamat jól

3. a zenekar érezze magát jól

4. a színpad szóljon befelé érthetően

Na most ezek az összetevők egymásra épülnek, és eléggé érzékenyen érinti az egyik a másikat. Ezt már korábban is írtam, hogy spirálisan vagy felemeli a zenészt vagy a mélybe taszítja. Belátható, hogy ha a közönségnek nem tetszik, akkor a zenésznek sem és az átragad és visszaérkezik a közönséghez, aminek ez sem tetszik és így tovább… Mielőtt bárki is belekötne az elméletembe, hozzáteszem, hogy ez csak a nyers verzió, természetesen lehet finomítani az elméletet új szempontokkal is. De ez kábé olyan, mintha a Newton fejére eső alma zongora fizikáját kvantumfizikával írnánk le…

Na szóval itt tökéletesen kiegészítette a négy dolog egymást, ideális volt a hangulat. A közönség-jellemző-mutatót át kell szerkesztenem, és be kell emelni az A+ jelzést, mert ami a Kertben volt, azt csak 200, Hortobágyról elszabadult vadló tudta volna felülmúlni! Mindenki ropta, a fények nem vakítottak, a színpad úgy szólt, mit egy bársonyba vont ködkürt, nem visszhangzott, érthető volt, messze elláttam, az emberek megvesztek és veszettül élvezték a helyzetet. Minden szám címére őrült hangorkánt teremtettek, gondoltam magamban milyen lehet 50000 ember hangja. És az sem volt akármi, amikor Zsombor előre ment a mélynyomóra és előttünk fújta. Egyes vallások   azonnal betiltottak volna tiltott bálványimádás miatt néhány rajongót… Mi pedig a színpadon folyamatosan figyeltünk egymásra, a hangokra és a közönségre, vagyis gördülékenyen ment a show, őszintén remélem, hogy tényleg mindenki olyan jól érezte magát, mint mi!

A koncert utáni cd árusítás és autogram osztogatás után ismét beszélgetésbe és lassú száradásba kezdtem. Dj set szólt a háttérben, jóféle balkáni jellegű dizsi ment, sokan táncoltak az alatt is, de amikor a Csángó Boogiet indította a dj, hát akkor nagyon jó volt.

A Gyöngyös központjában felállított színpadhoz a koncert kezdete előtt jó egy órával érkeztem, a többiek már felrántották a cuccot, Viktor pedig a beálláshoz készülődött. Én azért nem velük jöttem, mert aznap hivatali kihelyezett munkaértekezleten voltam Gyöngyöstarjánban. Pincelátogatással egybekötötten…

A színpad előtti területen több pad is el volt helyezve, előttük azért némi tánchely, mögöttük jóval több, és borpavilonok. Ja igaz is, a gyöngyösi szüreti programok keretében léptünk fel. A helyiek nem kapkodták el az érkezést, lassan gyűltek előttünk. Na jó, azért a fél hatos időpont sem volt a mi szempontunkból ideális. Egyébként, ahogy sötétedett, úgy nőtt  a tömeg.

A beállás megtörtént, a többieknek némi kérdőjelek megmaradtak a színpadi hang minőségét illetően. Bocs a folyamatos rinyálás miatt, de még midig problémák vannak a brácsák körül: azzal megy a buli ami éppen elkészült és használható. A három brácsa készültségi mutatója jelenleg csak 33,33%, ami kábé egy használható hangszert jelent. Most tehát ez frusztrált, hogy jaj mi lesz ha valami baj történik? Szerencsére nem következett be semmi fizikai baleset, de talán az idegeskedés miatt is sikerült az egyik szám elejét valami olyan elementáris erővel elbaltáznom, hogy az már tanítani való! Én levontam a következtetéseimet…

Másik lényeges dologra visszatekintve, sajnos meg kell állapítanom, hogy azért olyan sokan nem voltak. Az emberek üldögéltek, lassan gyűltek, beszélgettek és volt széki tánc, az rendben is van, de csak az utolsó számokra jöttek be néhányan elénk. Egy B/C osztályzatot osztok ki így elsőre. Tudni kell azért, hogy az első (!) gyöngyösi koncertünk volt ez, úgyhogy még van lehetőség javítani. Nekem is és a közönségnek is.

A koncert után a cd árusítás közben illetve azután is komoly beszélgetésekbe keveredtem, remélem a közben előadó néptáncosok és az őket figyelemmel kísérő közönség nem úgy fog rám emlékezni, mint egy hangos nagyszájú valaki. Azt azért hozzátenném, hogy az este nem tudtak lelőni még hazafelé sem. Az úton végig ételekről, salátákról valamint savanyítási technológiákról beszéltem, szegény K.Csabi csak – mint az őrültekkel szokás – óvatos helyeseléssel reagált mindenre. Akkor tudtam, hogy baj van, amikor Viktor szólt, hogy elég. Vagy valami hasonlót…

Íme egy abszolut klasszikus, bár ha így osztogatom a jelzőket, akkor hamar elfogynak. Szóval csukafejessel előre:

 A balkán egyik újabb koronázatlan királya, de nem hiányzik neki ugysem:

És végül a jolly jokerek. Amadou-ék, mali blues, tánc, zene és mulatság!

Olyan régen írtam már posztot, hogy csak na. Jó is újra írni, legyen itt egy beszámoló az Andornaktálya Napjá-ról.

Miután a szóláti rizlingfesztiválon alaposan szétnéznem, mindenféle ételeket ettem és borokat ittam, ráadásul még egy pincelátogatást is sikerült összehozni, szóval erővel feltöltekezve értem az andornaktályai falunapra. Katartikus időpontban érkeztem, Usztics „mondom az uramnak Tibi” Mátyás pont akkor kezdte műsorát. Az előző napi bányászünnepség sem volt akármi, a szóláti rezesek is alkottak, de a csúcspont a szárnyaló nagymama-humorral fűszerezett stand-up comedy volt. A jókora hallgatóság dermedten ült a  színpad előtt és a holdfény alatt, én pedig a műsorvezető hölgyet kérdeztem félve, hogy nevetnek-e?

Az idő alaposan lehűlt, de felhő nem volt az égen, egy darab se, az előző napi vihar és felhőszakadás teljesen eltűnt, nem kellett attól tartani, hogy elázunk. Mivel már hamarabb megérkeztünk, a hangszerek már összekészítve várakoztak a felpakolásra. Egész gyorsan felrántottunk mindent, miután Usztics úr távozott és jöhetett a hangbeállás. Azzal pár embert sikerült ugyan időlegesen elűzni, de amikor elkezdtük a zenét, akkor visszaszivárogtak.

A színpad előtti téren sok szék volt lerakva, azon üldögéltek a hallgatók, de  volt egy jó széles sáv ahová mindenegyes szám után újabb emberek jöttek előre. Mivel az egyik reflektor lehetetlen magasságban és szögben pont a szemembe vakított, a sapkám ellenzőjét jól behúztam, és csak lefelé néztem, vagy visszafelé a többiekre, így jól láthattam a táncolókat. Na ők A-t kapnak.

És mitől volt ez a fellépés fontos? Egyrészt azért, mert „hazatértünk”, N.Csabi falujába és így zenélhettünk már ott is, másrészt az elkészült, javított hangszer főpróbája volt a buli. Háát, lesz hova fejlődni azt hiszem, mert még itt nyekergett, meg ott cicergett, de alapvetően komoly potenciál rejtőzik benne. Nem is tudom mennyit, de kábé egy órát játszottunk, de szerintem jó hangulatú koncertet adtunk, legalábbis én élveztem és a közönség általam látott része is.

Időnként el kell jutni ilyen kisebb helyekre is, nemcsak a nagy fesztiválokra, meg hangversenytermekbe, főleg azért is, mert otthon, egy közösségi rendezvényen mindig jó játszani, ráadásul komoly példaként lehet a sok fiatal előtt, hogy „Jé, hát az meg a Csabi!”, és talán elgondolkodnak sokan, hogy a kezükbe vesznek egy gitárt vagy valamilyen más hangszert és ők is zenélnek majd. Ezt alátámasztja a koncert estéjén a honlapunk fórumára beírt bejegyzés is, ami tényleg jó érzés.

Ráadásnak a Pimasz-szal jöttünk vissza, majd tűzijáték! Kigyönyörködhette mindenki magát, aztán gyors pakolással szabadítottuk fel az utánunk jövőknek a színpadot. Éjjel kezdetét vehette az utcabál!

Még egy kis anekdotát elmondanék Andornakkal kapcsolatban. Volt egy társaság, akik egy közös mulatság után elindultak hazafelé, ki-ki a maga városába, mivel az ország több településéről jöttek. Az egyik társaság magával vitt véletlenül pár palack bort, amit viszont egy másik része hiányolt, de ezt csak egy harmadik társaság tudta megmondani nekik:

- A bort küldjétek majd vissza nekik.

- Ja jó. Hova is?

- Anornaktályára.

- Rendben.

Ezzel el is lett volna intézve a dolog, csakhogy azok a palackok az istennek nem érkeztek meg. Később kiderült, hogy valamit félreérthettek,  mert az üvegeket, benne a borral Andornak, Tályára küldték…

Lássunk egy kis ethno funk-ot, ami után ugyse tud senki elaludni.

Legyen ez a nem utolsó sorban idő és térkitöltőnek szánt poszt egy sorozat kezdete, már csak azért is, hogy tudjátok mi szól a háttérben, ha épp nem fűrészelünk a színpadon.

Kezdjünk rögtön egy brutális Massive Attack számmal. Vadi új album készül, 4-5 szám kijön október elején, aztán a teljes album majd februárban. Addig hallgassuk!

Az EMI kilőtte, de azért is itt van

Ha még magunknál vagyunk, akkor rázzuk egy igazán odavágós dallal: Sam and Dave - Soul Man. És az a mozgás, ilyet még a színpadon :)

És ha ajánló, akkor jöjjön az abszolut kedvenc. Nem is kell bemutatni a bandát. Remélem hamarosan élőben is hallhatom, láthatom őket.

Na basszus, pár helyen azért voltunk a nyáron! Örülünk, hgy ti is ott voltatok, és gyertek ősszel is, ha nem is fesztiválozni de koncertezni és nem utolsósorban táncolni. Had írahassak csupa jót :)

Egyébként a tervek őszre szüreti fesztiválok, A38, itt és ott, de mindenről időben tájékoztatunk benneteket. A nyár szép volt, de vége, jöjjön az ősz!

Ez a riport egy korábbi A38-as koncert előtt készült. Azóta sem változtunk, ez remélem jól látszik :)

A38: Mennyire és miben más új, immár negyedik lemezetek? Hol vettétek fel, hogyan zajlottak a munkák? Mennyire a honi, s mennyire a külföldi közönségnek szánjátok?

A38: Melyek voltak a legjobb élményeitek az utóbbi hónapok koncertezései során?

Álom: Az enyém az, hogy egyszer tökéletes sikerélményem legyen egy koncert után

És már fél éve 3 hónapja volt/létezett a blog :)

Amúgy 1:29-nél.

Augusztus 20-án Esztergomban lépett fel a banda, méghozzá a korábban szokottól eltérőn nem a Duna partján, hanem a város főterén. Azért mondom, hogy a szokottól eltérően, mert már nem először lépünk fel Esztergomban. Sok emlék fűz minket oda, kezdve a hídavatástól a legutóbbi koncertig. Miközben folytak a beállás műveletei beszélgettem színpadi személyzettel és arra jutottam, hogy visszaemlékezve négyszer voltunk Esztergomban. De közben meg nem is: hatszor. Az egyik ottlétünk során történtek végleg beleégtek az agyamba, kitörölhetetlenül.

Régen történt, akkor éppen tél volt, eléggé hideg és mi egy társas összejöveteles rendezvényen zenéltünk. Már akkor sem lehetett nyugodt ülős, zenének nevezni a muzsikánkat, és akkor valaki a tömegből meg is jegyezte, hogy erre a zenére mindent lehet csinálni csak enni nem. Hát, hétnyolcadban rágni… Szóval étkezés, az ami nekünk sem ment, mert ugye megállás nélkül kellett hogy szóljon a zene. A pincérek kihozták a finomságokat, ott hűlt előttünk a hangfalakon, de hozzá sem nyúlhattunk. Pár perc elteltével a pincérek el akarták vinni az érintetlen tányérokat, mire morcosan néztem, majd még rájuk is rivalltam, hogy ne merészeljék. Két perc múlva már az sem hatotta meg őket… Az aznap zárópoénja pedig az az abszurd helyzet volt, amikor már eltávozóban pakoltuk befelé a cuccokat az autóba és látjuk, hogy épp igazoltatás folyik. Áll egy rendőrautó, ajtajai zárva ugyan, de az ablak lehúzva, egy rendőr és egy rendőrlány végezte a feladatát. Egyszer csak látom, hogy a rendőrautó lassan gurulni kezd hátrafelé: az autó ugyanis egy emelkedő tetején állt és vagy a fék nem működött vagy be sem volt húzva. Sokszor előfordult már velem, hogy hasonló jellegű helyzetekben röhöghetnékem támad és nem tudok megszólalni. Már látom magam előtt a végkifejletet és már azon megszakadok. A rendőrlány valamit észlelhetett a viselkedésünkön és hirtelen megérezte, hogy eltűnt mögüle 1,2 tonna Niva terepjáró, ami addig már jókora sebességgel farolt a parkoló autók felé. Szaladt, az usankáját az egyik kezével, combját verdeső gumibotját a másik kezével fogva, közben az igazoltató társa hangosan szitkozódott. Mikor a kocsihoz ért, szegény lány nem tudta kinyitni az ajtót, ezért beugrott az ablakon… lába kilógott, gondolom a kezével el akarta érni legalább a kéziféket, de a maradék öt méteren ez már semmit nem segített. Csatt.

- Ó, bassza meg! – szállt az éjszakában, mi pedig a kocsiba be és az ellenkező irányba elhúztuk a csíkot.

Most ilyen helyzettől nem kellett tartanunk, mert sem hideg nem volt, sem rendőrrel nem találkoztunk a teljesen lapos Széchenyi téren.

Múltkor, amikor az Azfesztre mentünk, a fiúk vettek valami akciós jégkrémet. Gyanús színűek voltak: neonzöld, betegsárga meg egy nem tudom milyen kompozíció, azonban gyöngyözően jéghidegek voltak:

- Csabi! Te milyet eszel?

- Citromosat.

- De ez ZÖLD!

Vállvonogatás.

- Jó, hát van zöld citrom is – adtam igazat a jégkrémgyártóknak – És az íze?

- Hááát, olyan mintha az olvadt műanyagot megfagyasztották volna.

Egyszóval már megint piszkosul meleg volt, jó lett volna valami hűsítő, mégha nem is olyan műanyag izé, (Bréking nyúz: még a honlapjuk is vírusos!) de azonnal pakolni kellett, mert a busz nem maradhatott sokáig a színpad mellett. A koncert 19.00 körül kezdődött, volt még két óránk, közben pedig ment a néphergelés vásári komédiásokkal, gólyalábosokkal és az ország legnagyobb bajuszával.

A beállás is lezajlott, kis malőrökkel de volt idő javítani a hibákat. Egyetlen probléma akadt, mégpedig az, hogy a nap végig sütött. Én még bírtam volna, de a hangszer szegény annyira nem, szerencsére a kezdéskor már a magas fák eltakarták a direkt napfényt. A tér ideálisnak tűnt arra, hogy hatalmas tombolást rendezzenek majd a táncolók. Előttünk nagy nyílt tér, amellett körbe-körbe székek és ernyők, tiszta mediterrán hangulat uralkodott. Még a mögöttünk felállított mini színpadon hangját és az erősítést próbáló operaénekesnő sem tudta megtörni a hangulatot, pedig olyan operásan énekelt, tudjátok, amikor hang van, de nem érthető mit énekel… 

Szóval koncertkezdés, vártuk a tömeget, aztán… semmi. Egyesek középre húzták a székeket, persze jó távol – onnan jobban látszottunk. A pár élvezkedő hallgató a két hangfal mellett mozgolódott. Szóval a tömeg tőlem kap most egy gyenge D-t, becsületükre váljon viszont, hogy nem távoztak idő előtt. Legnagyobb küzdelmem így nem a tömegekkel akadt, hanem a fejem felett meggyúló refikkel, amik olvasztani kezdték a gyantát, mellesleg 1 kg víz is ugrott rólam. Jah kérem, fizikai meló ez a brácsajáték, és mi lenne ha mondjuk erősítés nélkül kellene játszani mezőségi bandában? Én pedig „épp most szálltam ki a zuhany alól” arccal tűrtem a cd vásárlók és fényképészkedők rohamát. Úgy látszik, hogy az emberek most inkább haza akarták vinni a zenét nem pedig élőzenére ropni.

Az est megkoronázása számomra az átöltözésen túl az volt, amikor hazafelé az egyik rádió világzenei műsorban M.L.T. műsorvezető úr kábé óvodásoknak szóló modorossággal kevert részeges álomból ébredő hanggal konferálta fel az egyes dalokat. Mosollyal az arcomon néztem a 140 km/h-val távolodó fényeket.

Itt pedig egy jó kis esztergomi honlap, nagyon jó rejtvénnyel.

Augusztus 19-e, ismét kutyameleg, a légkondi küszködik, de a hangulat a buszban egyre jobb lett. Ha jól emlékszek a szuper hatékony Tiger balzsam most nem került elő, ellenben voltak kínai golyók, kobozhangolás és még aludtam is vagy 13 percet.

Annak idején még amikor Csoóri Sándortól, az ifjabbtól tanulgattam néhány fogást a brácsán, szóval akkor ki lett emelve az ujjak lazaságának fontossága, és akkor megtanultunk néhány gyakorlatot az ujjaink lazítására. Na azok aztán eléggé uncsik voltak, de itt vannak ezek a golyók és ez maga a tökély. Csilingelnek, kopognak, ami aztán beazonosíthatatlan irányból csap le a fülekre, akik pedig melletted ülnek fél perc alatt meghülyülnek a hangjától, eszelősen forgatják a fejüket vajon mi esett ki a buszból, vagy mi a francot hallanak, miközben arcomon sátáni vigyorral forgatom és forgatom a tenyeremben őket…

Nem először léptünk fel a fesztiválon – igazából másodjára. Ezért feltűnt, hogy a helyszín megközelítése valamennyire eltért a tavalyitól és a buli terülte is más alakzatot vett fel. Mi a Kemping Színpadon léptünk fel, de a 21.00-ás kezdésig még volt két teljes óra, amit azzal töltöttünk, hogy  vagy ettünk, vagy hallgattuk az előttünk fellépőket. Nekem meg valami fene kórságom volt: koncert előtt nem végzetes, ha fáradt vagyok, nem végzetes, ha álmos vagyok, ha lázas vagyok, az sem rettenetes, de ha hányingerem van… na az kikészít. Nem, nem nagyon, csak úgy lappangott és a kertek alatt járt, csak a füle látszott, és arra pont jó volt, hogy semmi kedvem ne legyen semmihez. Egészen addig, amíg K.Csabi nem mondja azt, hogy igyak egy pálinkát. Az aztán helyrerakott, egy perc alatt még a színem is visszatért, szinte azonnal a színpadra ugrottam volna.

A felpakolás és a beállás elhúzódott kicsit, mert az előttünk lévők elhúzták a műsorukat. Ez megint mivel járt? Azzal, hogy a színpadmester rajtunk próbálta behozni a késését. Tudom, hogy rossz érzés a hallgatóságnak, amikor véget ér egy koncertünk, de ha a ráadás is elmarad az baj. Mondtam Zsombinak, hogy ilyenkor nyugodtan menjen vissza a színpadra és mondja be, hogy az idő elhúzódott, a szervezők nem engedik a folytatást, nehogy már azt gondolják az emberek, hogy mi nem akarunk visszamenni.

Mondtam Daninak, hogy ha lehet szóljunk rockosan, bár nekem fogalmam sincs milyen az, de hát a hely szelleme megkívánta. A koncert előtt gyűlni kezdtek az emberek, pedig azt gondoltam, hogy ez egy rockfesztivál, a kutya se lesz kíváncsi ránk, de hát mégis. Jöttek és jöttek, és táncolni kezdtek. Az időjárás a színpadon kellemes volt, azon túl a hely némi szaharai jelleget öltött: éjszakai hideg illetve homok, homok és homok. Ennek meg az lett a vége, hogy a tomboló tömeg úgy felverte a port, hogy a színpadról alig lehetett lelátni, a fénytechnika vörösbe és zöldbe színezte a homokfelhőt, ráadásul a végén sarat köptem. De jó volt úgy egészben, noha a kávéhoz nem tudtak tejet adni.

Egyedül azt nem értem, hogy ha van egy utánunk következő banda, és megértem ha már jönnének, de akkor is mi a büdös francnak pakolják le a saját cuccaikat a színpad lépcsőjére azelőtt, mielőtt mi lepakolnánk a magunkét?

Régen volt, hogy úgy keltem fel reggel, ahogy elaludtam. Kábé mintha egy ravatalra tettek volna fel, hátamon fekve, kezem a hasamon összekulcsolva, ébredés után mozdíthatatlanul elzsibbadva… morbid.

A koncert a város legkellősebb közepén, a Barcsay Múzeumban lett megtartva. Vagyis annak udvarán, aminek mérete vetekszik egy teniszpálya nagyságával, terepviszonyait tekintve pedig egy Bükk fennsíki víznyelővel. A színpad előtt lépcsőzetes kialakítású ülések, amire az estére és a kényelmesebb ülésre való tekintettel párnákat raktak ki. Nagyon jól lehetett alfa állapotban feküdni rajtuk, még akkor is, amikor Viktor verte a dobjait a beállása alatt.