Elsősor - odakeveredtünk, na

Elsősor - odakeveredtünk, na

Millenáris koncert

2009. november 30. - Don Eszkóbár

A táncos darab végére eléggé lefáradtam. Ne nevessetek, meg ne gondoljátok, hogy ilyen nyámnyila alak vagyok, eléggé kellett koncentrálni és már hat órája színpadon voltunk. Ezek után jöhetett a mi koncertünk… Az átállás szünetében a büfében szereztem némi innivalót és sikerült hülye kérdésekkel és összefüggéstelen beszéddel porba alázni magamat ismerős és ismeretlen előtt egyaránt. A tánc előtt elfogyasztott kávénak nyoma sem maradt, és a büfében nem volt időm kivárni, hogy főzzenek egyet.

 

A beállás a koncertre sokkal gyorsabb volt, mint a táncos darab előtt, mert a dobot és a basszust meg sem kellett mozdítani a háttérben. Ők ott maradtak, ahol a tánc alatt is voltak, mi pedig lejöttünk 4-5 méterrel előrébb. A nézőtérről olyasmi látványt nyújthattunk, mint egy elbaltázott AC/DC koncert, tűz, füst és a közönségbe belegázoló gőzmozdony nélkül. Ennek a nagyterületre törekvő játéknak egy igen komoly hátránya lett. Hiába szólt mindenki, mint az ítéletnapi harsonák, milliszekundumos késések, visszhangok zavarták az előadást, pontosabban saját magunk zavartuk saját magunkat.

 

Eléggé megilletődve kezdtünk, főleg én. Időnként a hangokat sem úgy találtam el, ahogy akartam. Mivel a táncok alá eljátszottuk a legpörgősebb számokat, azokat nem lehetett most játszani, bár közkívánatra, illetve gerillaakcióknak köszönhetően mégis becsempésztünk ezt azt. A közönség szintén megilletődve ült. Na igaz is, erről jut eszembe, hogy a székeket nem szedték össze. Az ülős buli egyenlő a halálos ítélettel, kivéve a Liszt Ferenc Zeneakadémián, de ez most ugye nem az a hely volt. Nem azt mondom, hogy a hátsó falig fel össze kellett volna tolni a székeket, de legalább 2-3 sort felszámolhattak volna. Így nagycsaládos táncélményben lehetett része mindenkinek, legalább mindenkit láthattam, egész közelről.

 

Aztán azt is kérdezhetitek, hogy ki volt az az arc, aki rendhagyó módon színpadra lépett és konferált, de nem tudom megválaszolni. Nem volt megbeszélve előzetesen, sem utólagosan, de Jimi Hendrix születésnapjára és a pillanat irracionalitására való tekintettel engedtük. Nem utolsó sorban neki is köszönhetően azért csak a színpad elé szivárgott az ülő közönség. Mikor másodjára is feljött a 14 pengő kezdése meggyőzte, hogy további beszédre nincs szükség.

 

A táncosok is odagyűltek, úgyhogy nekik is megmutathattam milyen is brácsával ugrálni. Amúgy nem azért nehéz, mert a táncra figyelés miatt kiesnél a ritmusból, hanem azért mert az ugrálással a kézben tartott vonó önálló életre akar kelni és menne tovább a fizika törvényeit betartva.

 

Szóval ez a péntek egy komoly tapasztalatokat felsorakoztató nap lett, rengeteg élménnyel és észrevétellel. Csak kicsit frusztrált a tény, hogy másnap költözés, bútorcipelés (level 1), és még másnap is lesz egy zártkörű rendezvény. Száz szónak is egy a vége, tartalmas nap lett ez a november 27-e. A következő posztból pedig megtudhatjátok, hogy mivel zárult.

 

 UPDATE: kollega blogjából egy beszámoló

Millenáris - Presidance (előadás 11.27.)

A Millenáris Teátrum nézőtere két részre volt osztva: hátrébb a magasabban, előrébb az alacsonyabban elhelyezett székek. Nem tudom, valamiért azt gondoltam, hogy nem lesz telt ház, de rossz gondolataimat jól elkergette az a tény, hogy gyakorlatilag majdnem minden ülés foglalt lett kezdésre, ami pár percet csúszott, azért, hogy a késve érkező nézők is elfoglalhassák helyüket.

 

Az öltözőben még gyors átbeszélés, egyeztetés, aztán még gyorsabb átöltözés. A kezdés előtt még összefutottam ismerősökkel, és a már a fellépés előtti ideg… hmm. Visszagondolva nem is voltam annyira feszült, még az egyetemi vizsgáimra jellemző idegesség legapróbb jele sem jelentkezett. Ez most jó vagy nem?

 

A forgatókönyvnek megfelelően akkor jelentünk meg és akkor húztunk le róla, amikor kellett, de azért nagyon figyeltünk. Főleg azért, nehogy belezuhanjunk a kétméteres árokba, ami mögöttünk húzódott. Mögöttem K.Csabi nem is nagyon mert mozgolódni, csak horizontálisan, amiben benne volt azért egy jókora saller. Mármint a gitár nyakának végével pont fejbe tudott volna verni, ha nem vigyázott volna. No előre!

 

Csángó boogie, hálás. Nemcsak azért, mert adrenalint pumpál az ember ereibe, hanem azért is, mert táncolnak rá. Nekem jó érzés táncosoknak zenélni, remélem nekik sem volt rossz, majd ezt azért még megkérdezem tőlük. Némileg lassabb, mint a koncerteken, de ne felejtsük, erre most táncolnak. K.Csabival megoldottuk a 14 pengő részletét, amit éppenséggel gyorsabban kellett játszanunk. Nem tudom mi bújt belém, de én nagyon élveztem az egész bulit. Történelmi pillanat: bevallom, úgy kellett visszavennem, nehogy eltúlozzam a szerepemet, a szerepünket. Ismét csak remélni tudom, hogy a táncosok is élvezték. Na nem az én virgonckodásomat, hanem azt, hogy mi zenélünk. Tudom, oltári nehéz lehet a cd hangzásához képest élőben hallott zenéhez igazodni, de szerintem megoldottuk mindannyian a feladatot.

 

A darab két részből állt, közte szünettel, ami arra volt jó, hogy egy kis vizet vételezzen az ember magához és lélekben gyúrjon a folytatásra. Szerintem a második rész nagyot üt, főleg az elsőhöz képest. Na jó, mégis mihez képest, nem? Az artista légtornázott, az uv fények lilultak, de annyira, hogy majdnem könnyezett a szemem, a táncosok vigyorogtak, figyeltek egymásra és ránk, és szó szerint mindenki pörgött odalent. Egy dolog zavart, az pedig a színpadi setétség. Attól féltem ugyanis, hogy vagy én, vagy valamelyikünk akkorát esik, be a hátsó árokba, hogy kezét-lábát-nyakát szegi, és akkor idő előtt lőttek a műsornak…

 

Lakodalom ’64, ami „hidden track”-ként került az albumra, Két pásztor és Medina, csupa-csupa géppuskatűz. Nem tudom milyen érzés lehetett a nézőknek a székeken ülni, én fix, hogy felálltam volna, mert nem bírtam volni ülni egyhelyben. Mondjuk, akiket láttam az első széksorokban ülni, azoknak járt a lába, de hát azért ez mégis csak egy nézelődős és másodsorban hallgatós, táncolós buli volt.

 

Aki ott volt és látta, annak hogy tetszett. Noha én végig hátul voltam, nekem tetszett! Viszont kezdett mindenkin eluralkodni a fáradtság, rajtam kozmikus méretekben. Erről is nemsokára a folytatásban.

 

Millenáris - Presidance (próba)

Délután három órára megérkeztünk a Millenárishoz. Természetesen totál dugó Budán, lépésben lehetett haladni. Ez egyszer egy rövidebb utat akartunk használni, azt pedig pont aszfaltozták… Gyorsan bepakoltuk a felszerelést, és kezdődhetett is a beállás, móka és kacagás.

Ugye a nap folyamán három feladatunk volt: egy próba a táncosokkal, egy táncelőadás lekísérése és egy külön koncert, ebben a sorrendben. A színpad kétszintű volt. A lentebbi, amelyik a közönséghez közelebb volt  a táncosok területe, a hátsó lépcsőzetesen magasodó pedig a miénk. Hát első pillantásra akadtak problémák, mármint, hogy milyen felállásban rendezkedjünk be, mert a mi részünket egy hátulra vezető lépcső kettévágta. Végül Viktor maradt egyedül a maga pár négyzetméterén. Azért még így sem volt minden tökéletes. Az a kis terület úgy mozgott, inogott hogy nézni is rossz volt, aztán amikor Viktor elkezdte verni a dobokat, na akkor az állványok, cinek minden olyan táncra perdültek, hogy folyton ki akartak menni Viktor keze alól. Aztán a technikusok jól aládúcolták. 

Az előadás hanganyagának jelentős részét a Kerekes Band zenéje adja, de rajtunk kívül van benne Csík Zenekar, Anselmo Crew szerzemény is, valamint autentikus népzene is, mégis ez volt az első alkalom, hogy két félidőn keresztül több zenét is húzzunk a táncosok lába alá. Konkrétan a Csángó boogie-t, a Két pásztort és a Medinát, valamint a Rekecsinit, a Pimaszt a Lakodalom ’64-et és a 14 pengő részletét. Ha jól emlékszek így hirtelen. Ezzel nem az a baj hogy nem tudjuk előadni, hanem az, hogy más a zenész és más a táncos felfogása, illetve a darab ugye forgatókönyv szerint halad: ekkor és ekkor ez következik, akkor és akkor meg az jön, hogy. Szóval egy kicsit izgulós volt mindenki, legalábbis mi biztosan.

A beállás viszont szuper hosszúra sikerült. Nem hinné az ember, de azontúl, hogy szükséges egy koncerthez, rendkívül unalmas és fárasztó. Most pl. nekem se szólalt meg tisztán az egyik csatornám: csak 15 perc – négy részletben – azzal ment el, hogy kerestük, hogy akkor most mi a hiba. Na mindegy, ez a biznisz ezzel jár együtt.

Közben megérkeztek a táncosok is, haverkodni sok idő nincs, azonnal munkához látott mindenki. Komplex feladat ez, hisz hangnak, fénynek, táncosnak, artistának, zenésznek és kelléknek a helyén kell lennie. A helyzet inkább nekünk volt új, vagyis hogy lekísérni a táncokat. Ugye ez azért nem táncház, itt sokkal nagyobb fegyelemre van szükség. Azért meg is tettünk mindent, hogy minél jobb legyen az esti fellépés.

A próba végén mindenképpen innom kellett egy kávét.

 

Heti burleszk

 

Igaz hogy ez a blog leginkább a zenei, fellépési tapasztalatokról számolna be elsősorban, de olyan dolgok történtek velem az utóbbi napokban, hogy az egyszerűen burleszk, és ha nem írom ki magamból, akkor megszakadok a röhögéstől. Álljon itt tanúságul a függöny esete!
 
Mivel hétvége volt, és valamiféle számolás alapján pont olyan, amelyiken lövöldözés is akadt, hát korábban keltem. Kicsit kóvályogtam az előző esti koncert utóhatásaként, és megmagyarázhatatlan okból kiszúrtam, hogy a függöny nincs teljesen elhúzva az ablak előtt. Ja és ezt már jól beöltözve az ajtóból visszafordulva. Van aki az evőeszközök fiókbeli elrendezésétől kap idegbajt én az el nem húzott függönytől. Vagy legyen behúzva vagy ne legyen, köztes megoldás nincs. Szóval irány az ablak és egy jó lendületes rántással sikerült is kiszakítanom a függönyt a csipeszek és a karnis fogságából.
 
Na jó, ez így még bénább, ráadásul az utcáról pont jól látszik, hogy a függöny kornyadozik, úgyhogy gyors cselekvési tervet eszeltem ki. Az egyik lábamat a kanapé hátára tettem, könyvszekrény harmadik polcára a másik lábamat és nyújtózkodtam, hátha elérem. Talán 2 mm ha hiányzott, mikor meglódult alattam a világ. A könyvszekrény polca a súly alatt megindult, a rögzítők nem bírták a terhelést, konkrétan leszakadt a polc, na. Jött vele lexikon, szótár, Erdély Története I-III, Jorge Luis Borges és Mérő László. Ráadásul én, ugye kezemben a függönnyel bele a szekrénybe, amivel újabb polcot szakítottam le, további könyvzuhatagot indítva el, szóval bele a szekrénybe, ami így egész testtel dőlni kezdett. Rám. Sikerült megtámasztani a szekrényt, a legfelső polcon tartott cd gyűjteményem így szerencsére nem hullott a nyakamba, azonban a szekrény tetején figyelő borostyán cserepestül, virágföldestül egyenesen a fejemre esett…
 
Pontosabban a homlokomra, szép ívet belerajzolva, kis puklit hagyva jelzésül, továbbá a hajam és a ruhám csupa virágföld lett. És ott álltam egy rakás könyv közepén, nem hiszitek el, virágcserép a fejemen, kezemmel fogom, másik kezemben a függöny foszlánya. Egyszerre szakadt ki belőlem valami csúnya szóösszetétel és valami idétlen nevetés. Helyreraktam a virágcserepet, és behoztam a szobába a létrát, szétrugdaltam a könyvhalmot és a felszabadított helyre állítottam. Ezt kellett volna amúgy, mindig ezt csináltam, máskor is, csak most siettem, így jól meg is jártam.
 
A könyveket pedig úgy-ahogy összerendeztem, de nem pakolom már vissza, mert két hét múlva költözök. Az pedig fix megint mókás helyzeteket teremt.

Debreceni Márton nap (11.15-én sok borral)

 

Az Arany 10-es buli után kis kitérővel egész korán hazaértünk, de másnap mégis olyan fáradt voltam, mint akit kifacsartak. A vasárnapi családi ebéd képe derengett fel bennem, hogy akkor majd jó sok energiát szerzek. Amúgy szereztem is, mint később kiderült, de előtte aludtam egy kicsit, ami pontosan arra volt jó, hogy úgy összezavarodjak fejben, hogy csak Debrecenbe érve térjek magamhoz. Úgy látszik nekem komolyan ellenjavallt a délutáni szunya…
 
Debrecen, sötétedés, épp elállt az eső, 8 fok. Majdnem ideális egy külsős koncerthez. A fellépés a debreceni Márton napi mulatsághoz köthető: együttesek gondoskodtak a hangulatról, zenekarok Egerből és Debrecenből, illetve a FM 95,nemtommennyi rádiós műsorvezetője, továbbá az egri borászok, már akiben maradt még kitartás.
 
Ez egy három napos eszem-iszom, dínom-dánom lett volna, de a harmadik napra az időjárás vizes lett és alig jöttek látogatók. Mielőtt megérkeztünk arra számítottam magamban, hogy majd moccanni sem tudunk a téren, erre tessék, alig voltak. A forralt bor és az ételek jól fogytak, a színpadon a zenészek jól fagytak, noha két malacpörzsölő jellegű hőbefúvó küldte 1%-os hatékonysággal a meleget a színpadra.
 
A Gajdos NE után jöhettünk mi, gyors beállás után. A legnagyobb probléma az volt, hogy a befúvókat hova és milyen szögbe állítsuk, hogyan növeljük a hatásfokot. Nem egyszerű ugyanis hidegben játszani. Nézzük miért:
 
Először is a hangszerek hihetetlenül gyorsan tudják felvenni a környezetük hőmérsékletét, a húrok még hamarabb. Ez azzal jár, hogy a hőmérséklet változásával egyidejűleg elhangolódnak, illetve az ujjaim érzéketlenné hűlnek. Oké, akkor keressük meg azt a pontot, ahol folyamatosan hűlve maradhatna a hangszer, de szoborrá merevedve elég hülyén néznénk ki a színpadon. Igen ám, de a számításokba bele kell venni a színpadi világítást is. A régebbi típusú refik olyan hőt tudnak termelni, hogy más, zárt helyen patakokban folyik az emberről a víz. Mivel a színpadon ilyenek voltak, most itt pont arra volt ez elég, hogy kellemesen melengesse a folyton ledermedni készülő ujjaimat. Ennyit a hidegről, de mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy képzelje el más-más hangszerrel.
 
A megérkezéshez képest több ember érkezett a színpad elé a kezdésig, igen lelkes társaság kerekedett. Eléggé feszélyezve éreztem magam a fentebb vázolt hideg-probléma miatt, főleg a régi iszonyúan-megfázós emlékeim miatt, de a helyzethez képest elég jól sikerült a koncert, és kisebb tünetek ellenére jól vagyok. Nyilván benne volt a feszültségoldásban és az egészségmegőrzésben a melegítőnek használt bor és forralt bor és a jó közönség is. A koncertet elég hamar be kellet fejezni, mert a rendezők nagyon ragaszkodtak a pontos időrendhez. Hát befejeztük, ahogy jelezték, ilyen gyors Pimasz bemutatkozásunk sem volt még.
 
Ez a poszt pedig nem jöhetett volna létre, ha nincs Kovács Nimród Pincészete és két palack bora.

Arany 10 Budapest 11.14.

Budapest, Arany János utca 10. Messziről, de közelről még inkább úgy nézett ki a hely, az épület, mint egy komolyabb hotel. Amolyan, az épület falsíkjából kiugró félköríves előtér, fények, lengőajtó – igaz nem lengett, és kulturális boyok… A legdurvább mégis az utca túloldalán működő olasz étterem volt. No nem az, hogy étterem, vagy hogy olasz, hanem a budapesti olasz közösség központjaként funkcionált. Leesett állal bámultam a hely közönségét: meccsnézés, hangos beszéd, a kéz lazán, elengedve támasztja a csípőt, miközben ül a gazdája és magyaráz, és hangos bona sera. Csendesen elkönyveltem magamban, hogy az utca rossz oldalára jöttünk, de már késő bánat.

Mivel hajnalban még a Tisza tavon ringatóztam, és forralt bort mértem az előre odakészített termoszokból a haveroknak, némileg nehezemre esett koncentrálni. Fáradt is voltam, meg hát mennyivel jobb a vízen, mint a betonon. Csak az volt pozitív, hogy zenélünk.

A terem, ahol felléptünk nem volt az a kimondottan nagy méretű, az eredetileg oda felszerelt hangtechnika mégis kábé egy nyomdatechnikai konferencia küldöttgyűlésének megfelelő hangerőt tudott volna megszólaltatni, úgyhogy oltári nagy szerencsére Danin keresztül sikerült összehozni olyan felszerelést, amiben volt erő. Ők már hamarabb odaértek és beszereltek, hogy amikorra odaértünk, addigra már csak velünk lehessen foglalkozni. Amúgy majdnem az a felszerelés lett elhozva, mint a mi a múzeumok éjszakáján szólt a Széchenyi Könyvtárban.

A beállás elég jól lement, bár az idő hamar elszaladt, már az embereket engedték befelé, úgyhogy mehettem inni egy kávét. Az igazat megvallva legjobban az esett volna, ha szemközt az olaszoknál ittam-ettem volna, ehelyett a bárban szereztem némi inni és ennivalót. Mikor visszamentem az ötözőnkbe derült ki, hogy bort nem kellett volna vennem, mert azt pl. adtak a szervezők. Basszus, mindig így járok, és sohasem tanulok belőle, de legalább lazultam.

Azt hiszem kicsit most eltaktikáztuk magunkat a sorrendet illetően, és nem jött ki jól a kezdés. Ez  árnyékot vetett a kezdésre, a magam részéről ráadásul még rosszul is voltam: a színpadot bevilágító fények (pontosan 12 darab refi) pont 3 fokos szögből világítottak ránk, pontosan annyira erősen és élesen, hogy semmit sem láttam a színpad előtti térből. Így nem láttam a „tömeget”, csak az időnként felvillanó ellenfényben láttam a táncolókat, és pár ismerőst. Azt hiszem, kell a szemkontaktus, vagyis hogy szükségem van rá. Ha nincs, úgy olyan, mintha… nem tudom, de rossz. De az is lehet, hogy zavart az este másik felében még rám váró feladat súlya is.

A koncert után villámgyors pakolás után elindultunk hazafelé, de nekem még volt egy jelenésem egy szülinapi buliban. Az ajándékot átadtam, meg hát én magam is az voltam, jól tartottak, de el kellett jönnünk, mert másnap rengeteg dolgot el kellett intéznem és még egy szabadtéri mulatság is várt ránk Debrecenben.

 

Összegzésként azért elmondhatom a következőket: egy napba besűríteni a horgászatot, a forralt bort, a koncertet illetve az szülinapi ajándék státuszát, hát… kihívás.

 

Miskolc Vian 11.07.

 

Pécsről hazafelé két dolog tartotta bennem a lelket: egy, hogy aludhatok, kettő, hogy a hét utolsó fellépése vár ránk.
 
Miskolc felé menet kisajátították szörnyhentelős nintendót, úgyhogy maradhattam magam a gondolataimmal. Miskolc, jaj. Azért még mindig erősen görcsbe rándul a gyomrom, ha oda megyek, akár csak átutazok rajta, mindegy. Az egyetemi évek pavlovi reflexként belémívódtak, és ha már messziről meglátom a hejőcsabai cementgyárat rögtön egy-két római jog zh és kereskedelmi jog kollokvium jut az eszembe, nem pedig mondjuk a cisz-moll.
 
A Vian kompakt hely, egy hibával: a színpad és a tánctér eléggé kicsi, a hangoknak túl sok hely nincs, úgyhogy gyakran összemosódik a hangzás. Na ez várt ránk. A felpakolás után gyors hangbeállás, miközben az emberek gyűltek, gyülekeztek. Találkoztam is több ismerőssel, de már mély beszélgetésbe nem tudtam elmerülni velük, mert kezdődött a zene.
 
Jó közönség gyűlt össze, volt tánc és mozgás és hangulat, mi sem voltunk indiszponáltak, szóval jó hétvégezáró program lett a Vianos buli. Még akkor is, inkább azért is, mert a nagy siettségben, hogy gördülékeny legyen a show, mindenki egyszerre akart pakolni, amiből nekem egy jókora hanyattesés kerekedett. A színpad, d e talán az egész klub beleremegett. Szép látvány lehetett. Azt azonban sajnálom, hogy Phil ugyan nyomta a jó zenéket, de az istennek nem akartak táncolni az emberek. Vagy mégse voltak olyan jó zenék?
 
Másnap, vasárnap elérkezett Phil magyarországi tartózkodásának utolsó napja, amit egyesek fejfájással kezdtek, mások hipergyors csomagolással folytattak illetve egy ebéddel zártunk. Amit lehetett a magunk részéről megtettük, hogy a dj jól érezze magát, de arról már nem tehetünk, hogy az emberek alig akartak táncolni. Ez kár.
 
No mindegy, jön a hétvége és jönnek újabb fellépések, úgyhogy gyertek!

Pécs 11.06. Pécsi Est Cafe

Mivel nagyjából ugyan olyan reggeli volt aznap, mint az azt megelőző nap, inkább nem részletezném. De hogy tojást nem eszek egy ideig, az fix! Szerencsére már időben elkészültünk, nem hagytunk otthon semmit, így elég hamar elhagyhattuk a várost, amit azért kellett megtenni, mert Pécs irtó messze volt, és noha az unió Kult-fővárosa lesz jövőre eléggé lehetetlen a megközelítése, vagyis hosszú ideig tart odaérni. Időnként pedig annyira unalmas, hogy az ember tizennyolcszor is tönkre vereti magát a nintendóval…

Pécsen kis bolyongás után megtaláltuk a helyet, ami elsőre és másodikra is nagyon tetszett. Kétéltű hely – könnyen elpakolható asztalok, székek középen, egy hiper dj állás középen, boksz-szerűségek oldalt, fa padló, ideális tánctér. Két párpult, rocksztárok fényképei, hangszerek és neon a falakon, illetve x db tévé, amin feszt focimeccseket adtak. Fel is készültem, hogy majd a koncert alatt majd jól kibámulom magamat, de később elég komoly meglepetés és flash ért.

A színpadot nem tudnám kisebbnek elképzelni, pont akkora volt, mint amekkora helyen elférhettünk. Némi kávé, sör fogyasztása után be is álltunk, aztán ettünk is, ami kimondottan finom volt. Tehát eddig csupa jó előjel. Phillel közben foci-modorosságból tanítottuk egymást, mármint angol-magyar foci-szakzsargon-magyarázatokkal röhögtettük egymást.

A kezdés azonban még messze volt, a népek lassan gyülekeztek, mi pedig hátra vonultunk, a backstage-be, kicsit lazulni, készülni. A franc gondolta volna, hogy az egyik legelmeháborodottabb műsort adjuk le – egymásnak. Helyzetkomikum, idétlenség és a Csabik karcsiszemüveges performanszai kiverték a biztosítékot mindenkiből, féktelen jókedv és kacagás lett a vége. Na ilyen állapotban mindig jó felmenni a színpadra.

A közönség tényleg lassan gyűlt, de azért mégiscsak összejöttek az emberek. Akik jöttek – mint később kiderült – kis kivétellel csak a Kerekesre jöttek, Phil bulijára majdnem totál más összetételű társaság ropta. De ennyire előre azért ne… Szóval a flash. Elkezdődött a koncert, mire az összes tévében meccsek helyett Kerekeshez köthető animációk, képek, grafikák jelentek meg. Hú, vazzz, ilyenre nem emlékszem. Nem azt mondom, hogy leültem tőle (ugye hely hiányában se nagyon), de azt hiszem első vj megoldások egyikével találkozhattam. Amikor a koncert második feléhez értünk, már másabb bevágások is előbukkantak, amiken aztán elhűltem. Nem tudom igazán visszaadni az élményt, de amikor a parasztbácsi felnéz az égre, amin épp egy ufó lebeg és bazi nagy betűkkel kiírják hogy „FÉLELMETES” meg „RETTEGÉS” vagy valami hasonlókat, na akkor az ember szája a füléig ér.

A közönség vette a zenét, táncoltak, azonban klasszikus elsősor-effekt nem jelentkezett, tömegjelenetek nem alakultak ki. Azt mondom, hogy kellemes hangulatú, ütős, megszólalós koncert volt, én nagyon élveztem, bár a színpad belül kicsit tömbszerűen szólt, mégis, nagyon jó volt minden!

Aztán jött Phil, az ismert szettjével és a tömeg szétszéledt. Ez csak kicsit volt átmeneti, mert elég hamar elkezdett szivárogni egy dizsis, bulizós közönség, ráadásul még engem is táncba vittek.

A hely hangulata, a vidám hangulat, a komolytalanságok, a tánc és a jó italok, illetve a másnapi hazaút irdatlan baromságai – csak suttogva merném elmondani bárkinek – teljesen feltöltöttek mentálisan. A fizikai fáradtság tünetei azonban már jelentkeztek, hiába aludtunk Pécsen. Hazafelé ráadásul Zsombor és Viktor még a nintendót is lenyúlta, így legalább nem engem alázott a mesterséges intelligencia.

 

A38 - A beszámoló

Nézzük, miből áll egy átlagos angol/ír reggeli, mivel indult a napunk:

 

-paradicsomos bab

-rántotta (7 tojásból)

-sült szalonna

-ilyen-olyan sajtok

-pirítós

-vaj

-17 liter tea, szigorúan tejjel

 

Éééés… jó étvágyat! Szóval így indult a napunk, de kellett is az energia. Azért azt hozzá tenném gyorsan, hogy már hajnali dél volt. A készülődés, noha alapos tervezés előzte meg, mégis csak elhúzódott: visszafordultunk azért, mert otthon maradt valami cucc, aztán visszafordultunk azért, mert nem tudtam ki lett-e húzva a vasaló, aztán keringőzés a városban, majd bepakolás. Az istennek nem tudunk kievickélni a városból egy óránál hamarabb…

 

Az A38-on tartott koncert több szempontból is izgalmasnak ígérkezett. No nem azért, mert késésben voltunk, hanem mert a Planet 55-el, aranylemez-átadással egybekötött afro-beat dizsis koncert elé néztünk. Mivel azt akartuk, hogy a buli zavartalan legyen, a beállással sikerült kicsit tökölni, de talán most kivételesen volt értelme, mert csúnya meglepetésektől mentettük meg magunkat, illetve a közönséget egyaránt.

 

 

Gondoltam, hogy a blog képanyagát kicsit feldobná, ha én magam is készítenék pár képet, és sikerült is ellőnöm párat. Pontosan öt darabot a Planet 55 kezdete előtt, aztán eltettem a gépet messzire, és utána meg egyszerűen nem tudtam használni… No mindegy, hátha küldötök be néhányat. Bár már most szétnézve a neten, egy-két video már akad, szóval bizodalmam nem alaptalan.

 

Nagyon sok ismerőst, jóbarátot vártunk, vártam és tényleg rengetegen jöttek. Alig tudtam foglalkozni mindenkivel, gondoltam is cserébe legyen valami a színpadon. Hát lett.

 

A P55 utazós zenéje nekem nagyon bejött, valahol középen, a hátsó sorokban álldogálva, beszélgetve töltöttem, kellemes alapozó volt, feltöltő. Sokan kérdezik tőlem, hogy izgulok-e a színpadon, vagy a fellépés előtt? Régen nagyon, ma már egyáltalán nem, csak akkor, ha tizenöt, vagy kevesebb ember előtt kell zenélnem. Mert akkor szinte egyszerre látom mindegyik hallgatót, sőt figyelőt... Nna, most ettől nagyon nem tartottam, annyian voltak a tánctéren, hogy csak na. (Ja, jut eszembe Phil megkérdezte, hogy a székeket mikor rakják ki a terembe. Jó vicc, de mint később bebizonyosodott, mikor ő maga is mondta, hogy francokat kellett szék, a saját dj set-je leglassabb számaira is volt irgalmatlan tánc, úgyhogy a kérdés tárgytalanná vált.)

 

Nagyjából időben kezdtünk, és láttam, hogy a tömeg a hangosító állásig ér, aztán idővel mégtöbben lettek. Jó. Fények nem bántóak, még az emberek arcát is láttam. Meg azt, hogy mindenki mozog. Annyira, hogy az első sor, mint olyan értelmezhetetlenné vált, annyira, hogy rögtön három sor is volt egyszerre. Egyre szorultak ki az emberek, hátrébb és hátrébb, de ettől nagyon szomorú senki sem lett. Mert volt aki aztán visszafurakodott. Néhány ember vetkőzött, néhányan megvesztek, a hajó pedig megmoccant, amúgy is teljes extázisban volt mindenki.

 

Aztán egyszer csak elérkezett a nap középpontja. Phil átadta a „Fel a kalappal”  aranylemez verzióját, de előtte egy Ómagyar Mária-siralom korabeli szöveget vezetett elő. Amúgy a szöveg angol fonetikus leírása egyszerűen röhögőgörcsbe rántja az embert, úgyhogy álljon itt a szöveg úgy, ahogy egy vérbeli angol érteni vélte:

 

„Naheez ee-anchor sovokot tollanee. Nodyorpalm sovo-ee yootnack ecemba: Key koran kell oronyot lell. Est monta mindig airsch magita o palinka-yat. Ez oz ot kedvesh egri buzi… wtf borat moscht oranyot lall. Halleluja – esh kalamash korachoni oonapakat. In nomine patris et filii et spiritus Bacchus!”

 

Mindeközben a hangulat egyre csak emelkedett, és egy hatalmas zenei-mozgáskultúrális-élvezésben ért véget. Pimasz. Aki látta, az tudja miről beszélek. Aztán ráadás és egy üveg ásványvíz.

 

Phil B afro-beat buliját semmiképp nem akartam kihagyni, a VIP részleget nem nagyon látogattam, lélekben, testben és haverileg is készültem. A lassan már szokássá váló cd és dvd üzleteket is lerendeztük, úgyhogy a karibi-afrikai ritmusokra aztán nagyot pörögtem. Szerencsére akadt olyan partner, aki tűrte, megkockáztatom, élvezte az idétlen ugra-bugrálást, de így lett jó.

 

Köszönöm mindenkinek, aki eljött, és részt vett ebben a fergeteges buliban. Köszönöm, hogy hozzájárultatok az aranylemezhez. És jó hogy néha ide is ellátogattok.

 (a videóért előre is köszönet Szőke Richardnak. Nem tudtam megállni, hogy ki ne tegyem ide! remélem nem baj)

Rákészülés III.

Talán arról kellene írnom, hogy Phil B megérkezett és egy étteremben vacsoráztunk, de mivel aznap már kissé lefárasztott egy hivatali munkanap és egy egyesületi alakuló ülés levezetése, szóval eléggé leharcolt voltam. De éppen ettől lett az este olyan igazi otthoni pálinkázós-lerészegedős. Természetesen Phil B-vel, olyannyira, hogy két napig nem akartuk még a pálinka szót sem hallani…

 

Másnap reggel – délben – az étterembe mentünk ebédelni – reggelizni. Az étterem neve egyébként Szantofer, az egyik számunknak van is köze hozzá. Phil valamiféle salátát rendelt, volt benne hagyma, de amolyan jóféle magyar könnyeztetős. Mondta is, hogy totál leégett a szája, feje, szeme is könnyezett. Végül is ideje volt már gasztro sokkot kapnia!

 

A délután otthon telt el, adapter keresgéléssel. Phil ügyesen elhagyta valamelyik hotelben a kontinentális csatlakozóaljzatát, anélkül a három telefonja, laptopja meg az élete használhatatlanná vált volna. Persze nem találtuk, de szerencsére Zsombornak volt egy-két elfekvő kábele, úgyhogy indulhatott a nagy spam vadászat. Ugyanis laptop bekapcsol, rácsatlakozik, postafiók megnyit és 597 spam egyenkénti törlése meg is kezdődhet…

 

Mindeközben a fejem is elkezdett iszonyatosan szaggatni, ráadásul próba 17.00-tól. A próba számomra kicsit homály volt, igazság szerint a végrendeltemet fogalmaztam két dúr között. Az aznapról sok érdekeset, többet írni nem tudok, majd nemsokára folytatom.

 

A38 #1

Az idő rövidsége miatt csak a hírszerzőink által dekódolt ismeretlen eredetű szöveget tudom egyelőre átadni nektek:

 

Nehéz ilyenkor szavakat találni. Nagyapám szavai jutnak eszembe: ki korán kel, aranyat lel. Ezt mondta mindig, és megitta a pálinkáját. Ez az öt kedves buzi… sorry, what the fuck? Barát most aranyat lelt. Alleluja. És kellemes karácsonyi ünnepeket. In nomine patris, et filii, et spiritus sancti Bacchus…

 

Rákészülés II.

A Kerekes Band abszolút kuriózum kis hazánkban: úgy autentikus népzene, amit játszanak, hogy közben meg a legkiválóbb reluxa-funk, pálinkafőző hip-hop és Derrick-reggae. Második albumuk is aranylemezes lett, aminek kapcsán a csütörtöki díjátadó bulijukról faggattuk őket.

 

A38: Mindenekelőtt gratulálunk a Fel a kalappal! sikeréhez, hogy a második albumotok is aranylemez lett. Mennyire volt könnyű, vagy sokkal inkább nehéz megismételni a bravúrt? Mennyire befolyásolta a második lemez elkészítését az első sikere, s mit jelent számotokra másodszorra is megkapni a díjat?

Csarnó Ákos: Köszönjük, azonban ez nem csak rajtunk múlott, hiszen az aranylemez az eladott albumok számától és a vásárlóerőtől függ, vagyis a közönségnek köszönjük elsősorban. És igen, egyszerre volt könnyebb feladat, mert már ismertek bennünket, várták az újabb lemezt, és egyszerre volt nehezebb, mert a Pimasz albummal elkezdett folyamatot akartuk tartani, a színvonalból pedig cseppet sem engedni. Ez igaz amúgy most is. Azért összességében mégis csak könnyebb volt, mert a sikerek és a rajongói fenyegetések óriási munkakedvet, hajtóerőt és inspirációt adtak, és hát ezeknél több nem nagyon kell.
A díj számunkra azt jelenti, hogy teljesen elfogadott, mi több, várt az, amit csinálunk, szóval igazi visszaigazolás, ráadásul az aranylemez nagyon jól helyettesíti otthon a Munkácsy-képeket.

A38: Jamaikától Litvániáig járjátok a legnevesebb fesztiválokat, miközben itthon is mindenhol eleget tesztek a fesztivmeghívásoknak, emellett a Magyar Kultúra világjáró nagykövetei is vagytok. Hogyan bírjátok ezt az elképesztő tempót?

Fehér Viktor: Én magam két dologra esküszöm: a Gaterade sportitalra, és a Nagy Lebowski filmre. Ha ez a kettő nálam van, akkor esélyem van túlélni bármelyik koncertet a dobok mögött.

Csarnó Ákos: Néhány komolyabb munkanap után minden más szanatóriumnak hat, némi tejeskávéval és vörösborral.

A38: Mely fellépéseitek voltak az elmúlt évben a legfelszabadítóbbak, legdöbbenetesebbek?

Fehér Viktor: A zenekar talán legemlékezetesebb koncertje a Veszprémi Utcazenefesztiválon volt, ahol valami elszabadult. A közönség és a zenekar egyszerre őrült meg, és egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy egy srác felmászott a színpadra, és a közönségbe ugrik szörfözni egy kicsit... Ilyet előtte még sosem tapasztaltunk. Ez a jelenség elhitette velünk, és sok más emberrel is, hogy erre a zenei műfajra is lehet pozőrködni, vagy "stadion folk" hangulatot teremteni.

Csarnó Ákos: A magam részéről a többi közül magasan kiemelkedőt nem tudnék mondani, mindegyik fellépésben ott volt valami extra. Amúgy pedig a fellépéseinkről háttérinformációkat és szubjektív, belsős beszámolókat olvashatnak blogon is a kedves érdeklődők.

A38: Ethno Funk klippetek ritka ütős lett: sikerült benne ötvözni az, ahogy mondjátok, "detektíves, reluxás, pálinkafőzős" képi hangulatot a zene tökéletes letisztultságával. Hogyan jött az ötlet, hogyan készült, s milyen reakciókat váltott ki?

Fehér Viktor: A klipet az egri Aenima stúdió készítette, akik többek között az Egon és Döncit, az első magyar 3D-s mozifilmet is megalkották. Az ötlet úgy jött, hogy mi kitaláltunk valamit, az Aenimások belementek, aztán amikor elkezdték csinálni, csináltak valami teljesen mást, mint amiben előtte megegyeztünk. Persze mi ezt nem bántuk, mert mi is ilyenek vagyunk: ha elhatároznánk, hogy alkotunk egy heavy metal számot, a végén biztos, hogy egy reggae-himnusz jönne ki belőle...

A38: Van-e a szívetekben fájó pont, s mi az, ami a nagy sikerek mellett még mindig nem adatott meg?

Fehér Viktor: Talán az, hogy a Sziget Világzenei Nagyszínpadán nem léphetünk fel. Több okot is hallottuk, hogy miért, de csak eggyel értettünk egyet: "Erre a zenére nem lehet bulizni."

A38: Mivel készültök az A38-os díjátadó bulira?

Fehér Viktor: Ahogy a magyar profi-futballban mondják: "Minden meccsre ugyanolyan keményen kell felkészülni, hiszen ezen a szinten már súlyos hiba lebecsülni az ellenfelet." Ezen kívül elhívtuk Phil Bergant, a "ködös albioni" managerünket, aki évekig a londoni Limpopo Clubban dj-zett az afrikai közösség tagjainak. Szereti a kemény játékot, de a szabálytalanságot könyörtelenül bünteti!

A38: További terveitek, álmaitok, rémálaitok?

Fehér Viktor: Kb. másfél év múlva szeretnénk új lemezt kihozni. Addig mennek a próbák, és én személy szerint sütni-főzni tanulok.

Csarnó Ákos.: Új albumon dolgozunk, néhány szám már kész is, de ez nekem nem elegendő. Párhuzamos zenei megoldásokon és terveken jár az eszem, meglátjuk mi sül ki belőle.

Rákészülés

 

Már hetek óta nem volt semmi normális zenei megmozdulás, amin részt vettem volna. Sem mint előadó, sem mint hallgató. Az utóbbi napokban időnként még valamiféle elvonási tünetek is jelentkeztek rajtam, amit csak kissé tudtak pótolni, arrébb lökni a próbák, a forralt bor és a Futurama sorozat epizódjai, amiket az ember össze-vissza, sorrend nélkül is nézhet, mert mindenképpen terhelő…
 
Blog szempontjából sem volt szerencsés ez az utóbbi időszak, mert csak arról tudok, tudtam volna írni, ami személyes zenei élményem, az pedig mostanában nem sok akadt, színpad hiányában. A próbákon szerencsére azért nem csak a monoton zenélés megy. Az rendben van, hogy a régi számokat át és át kell játszani, nehogy berozsdásodjunk, ami bármennyire is hihetetlen, sokszor előfordul. Velem mindenképpen – itt akad, ott nyekereg, amott késik, nem tiszta, stb, azonban már az új számokat is rakjuk össze, csiszolgatjuk. Most már ha jól számolom öt olyan újnak mondható számunk van, ami albumon még nem jelent meg. Párat ezekből hallhattatok már, így a Szantofer-t, a Nagypapa nótáját és Stadion Folkot, de elmondhatom, hogy még két másik alattomos zenei megoldás is vár rátok. Az A38-as fellépésen valószínűleg még nem játszuk a legeslegújabbakat, de nagy bulit ígérhetek a magam részéről mindenkinek.
 
Ha minden rendben lesz, akkor holnap érkezik Phil B. a dj, aki pár napig tartózkodik Magyarországon, és nálam fog aludni. Képzelhetitek, a hűtőm tele extra pálinkákkal és magyar világos sörökkel, mert szegény angol barátunk kint csak az ottani mindenféle pancsolt whiskey-hez és stout-okhoz szokott, és amióta megkóstolta annak idején a barackpálinkát, azóta a neten is átütő könnyező szemmel emlékezik meg a pillanat varázsáról... Jut eszembe, szólók már anyumnak, hogy rittyentsen össze valami igazán jó, házi magyar ételt, ami nem zsíros, nem túl fűszeres. Én ugye azonnal a túrós csuszát javasolnám, marhapörkölttel, de hát kinek milyen gusztusa van, lehet Phil-t kéne megkérdezni, nehogy valami gasztro-kulturális sokkot kapjon.
 
Most mindenesetre azon rágódok, hogy kié melyik ágy legyen. A döntésbe nagyrészt beleszól a munka miatti korán eltávozásom, az egyetlen tévé (ugyan csak három földi sugárzású, magyar nyelvű adóm van, de ott a dvd lejátszó, ha éjjeli bagoly akar lenni Phil), illetve a számítógép, net-kapcsolattal. Dilemma, na.
 
Szóval izgalmas napok előtt állunk, lesz A38, lesz Pécs és Miskolc, lesz dj, és lesz párhuzamosan meló, és ha a hét végére nem nyúlok ki teljesen, akkor is aszondom: jó volt! Vagy jó lesz! Vagy elmerülök Douglas Adams hagyatékában, a félfeltételesen módosított szubinvertált plagális konjunktív szándékolt jövő a múltban igeidő tanulmányozásában.

Samhain és Halottak napja és Mindenszentek Éjjele (most egyben)

Samhain, Halottak napja és Mindenszentek Éjjele... jól összejönnek ilyentájt. Mondják, ilyenkor a világokat elválasztó határ a legvékonyabb, úgyhogy semmin ne lepődjünk meg.

Az alábbi extrával alapos felkészülésben lehet részünk:


Lyrics | Loreena Mckennitt lyrics - All Souls Night lyrics

Mindenkinek, aki itt volt és itt van körülöttem! Minden értelemben.

Zeneajánló 8.

A mai ajánlóhoz sok hozzáfűzni valóm nincs. Zene, tánc és mulatság! 

Tovább is van, mondjam még? Azért Marlene Shaw hangja nem utolsó :)

És a végére egy hamvából felkelt énekes, Mica Paris. Ezt a lazaságot! Mint a rigalánc...

Jó zenehallgatást és szórakozást kívánok mindenkinek :)

Bizisten egyszer én leszek egy buli dj-je és szétkeverem mindenki fejét, hogy azt se tudja hol van! :)

Történet a Fel a kalappal! album címéről

Valamelyik Írországi turné során abszolút sötétben, kimerülten megérkeztünk a szállásunkra. Senki sem tudta hol a búbánatban lehetünk, hol van a térképen Ballyshannon, de azzal sokat nem törődött senki. A hűtőben hideg Guinness várt ránk, meg a szobák felosztása egymás között. Nem is tudom hogyan zárult az este, azonban a másnap reggel sokkoló volt. N.Csabi jelezte, hogy nem tud aludni, mert valami folyton kopog valahol. Igen, én is hallottam, de magyarázatot csak N.Csabi adott, miután visszajött az őrjáratból:

- Egy kurva nagy sirály volt kint, és verte a csőrével az ablakot. Nem tudta, hogy magát látja az üvegen és el akarta zavarni.

- Aha.

 

Az ébredés után első dolgom volt az ebédlő elhúzható üvegajtaját takaró függöny szétrántása. Tudjátok, amolyan filmes jelleggel, gondoltam kis lendülettel széthúzom. No ez meg is történt, de a levegő bennem maradt, olyan látvány fogadott. Tintakék tenger, azúrkék égbolt, hófehér tajtékok és méregzöld dombok keretezte táj. Nem a világvége, de a kontúrvonalai már jól kirajzolódtak. Ezt józan ésszel felfogni lehetetlen, ezért az ember a Guinness-t bontja is, és a ház kerítése mellett legelő 5 birka mellé telepedik a kerítésre, és csak bámul…

 

Indulás előtt, ilyen élményekkel feltöltődve jön a  csomagolás, és közben a már összerakott számok koncert-sorrendjén megy az agyalás, vagy azon, hogy mit együnk még, vagy hogy hol lesz hely, ahol vehetünk teát és Guinness-t. Szóval Viktor és Zsombor csomagolás közben a leendő album címén gondolkodtak és mindenféle elképzelés az eszükbe jutott. Biztos emlékeztek még arra is, hogy megszavaztattuk veletek is, hogy a felajánlott nemtomhány cím közül melyik legyen. Aztán egy váratlan fordulattal – ami itt történt – új név került elő. Zsombor egyszer csak N.Csabihoz fordult:

- Csabi! Neked hogy tetszik az a cím, hogy „Le a kalappal!”?

- Hmm… Miért nem lehet inkább fel a kalappal? – kérdezett vissza ravaszkásan N.Csabi, mire a két tesó dermedten bámult maga elé. Aztán valami nyerítésfélét is hallani véltem, majd kialakult a végtelen szójáték. Az album címe hirtelen egy amorf izévé vált, és 10 perc alatt mindenféle átalakulás ment végbe rajta. Volt Fela kalappal, volt Falak alappal, és volt talán még Elf a kalappal is…

 

Na, szóval ez a hiteles története az album címének, remélem senki nem csalódott!

 

Szeretném magam is megköszönni nektek, hogy az album megvásárlásával hozzájárultatok ahhoz, hogy a lemez aranylemez lett. Köszönöm, köszönjük!

 

 

 

 

Egy újabb, inséges, koncertmentes időkre tartogatott anyag

A Kerekes Band június közepétől augusztus végéig szinte az ország összes fesztiválján, bor- és szüreti mulatságán ott volt. Mindegyik koncerten, mindegyik fellépésen megpróbáltuk kihozni a maximumot magunkból, a helyből és az emberekből. Amikor ez maradéktalanul sikerült, akkor az katartikus élményekkel gazdagított mindenkit. A sok fellépés közül nagyon jól sikerült a veszprémi fellépésünk az Utcazene Fesztiválon. Ott történt valami olyan megmagyarázhatatlan dolog, hogy a közönség és a zenekar valami hihetetlen összhangban tudott együttműködni. Ez aztán a nyár végéig elkísért minket és szinte minden fellépésünkön jellemző is volt.

 

Rengeteg új tapasztalatot szereztünk, új, átalakított és felújított hangszereket, effekteket vetettünk be és a közönség egyre jobban értékelte. Természetesen az élő előadásnak olyan varázsa van, hogy időnként a tömeg olyan reakciókat tud adni, hogy az rendőrkordonokat is megrettentene. Volt részünk olyan esetben, amikor a punkokat ráncigálták vissza a biztonságiak a színpadot védő rácsról, volt stage-diving és számtalan aláírást adtunk a koncertek után tömegjelenetek között. Sokat jelentett ez számunkra, mert kimondva-kimondatlan azt szeretjük, ha a közönség jól érzi magát, táncol és legalább annyira élvezi a zenét mint mi fent a színpadon.  Így pl. Vigántpetenden maradandó élményeket hagyott a viharos széllel és EDDA klip-szerű fényekkel tarkított zenei interakciónk, aminek egyenes folytatása volt egy kövezetfelszedős, táncos mulatság a Kobuci Kertben, illetve a Szigeten.

 

A nyár így egyszerre volt élményekkel teli de ezzel együtt rengeteget tanultunk. Egy új hangszer, egy új effektezés képes megbolygatni a már berögzült harmóniákat, ritmusokat, de épp ettől volt mindig kihívás. Úgy láttuk, hogy hangzás szempontjából is sikerült stabilizálni magunkat, köszönhetően annak, hogy állandó hangtechnikussal dolgozunk, akinek nincsenek szeszélyei, így a hangzás biztonsága mellett még több figyelmet szentelhetünk egymásra és kifelé is. Pont ezért új és új megoldandó feladatok jelentkeztek folyamatosan: a folyamatos húrszakadások, balesetek, időnként a színpadi áramkimaradások és egyéb random helyzetek folyamatosan jelentkeztek, és ezt mindig jól meg tudtuk oldani.

 

A nyári jövés-menés nem akasztotta meg az új számok alkotását, csak lelassította azt. Így azonban a koncerteken már az új, az eddigi albumokon még meg nem jelent számainkat is előadhattuk és lemérhettük a közönség reakcióit. Úgy véljük jó irányba haladunk és most, hogy a nyári koncert-szezonnak vége, komolyabb alkotói munkába kezdhetünk ismét. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a Kerekes Band eltűnik hónapokra, hisz ott leszünk a  Hangfoglaláson, a Millenárison illetve az A38-on, ahol a 250. fellépésünket ünnepeljük meg a közönséggel együtt.

 

Zeneajánló 7.

Na hát ezt is megértük, a hetediket! Újabb ajánlónkban már megint a brit szigeteken téblábolunk, ezért hát jöjjön a Jackson Analogue:

A Freestylers mindig nagy zenét csinált, ez pedig egyenesen lehengerlő. Nem tudom hogy csinálják, de nekem nagyon bejön: 

Végezetül pedig egy klasszikus. Beautiful South. Tudtátok, hogy az énekes faszi - Paul Heaton - valamikor a The Housemartins énekese volt, ahol együtt zenélt Norman Cook-kal. Aki nem más, mint a legendás Fatboy Slim! 

Project Cider

 Project Cider

 
Már régóta érlelődik bennem, hogy megosztom veletek a kedvenc italom titkát. Ez az Európa északi végein népszerű ital a cider,  és valahova a sör és a bor közé lehet pozícionálni. És hogy miért írom ezt a postot most?  Azért, mert ma reggel találtam az egri Tesco-ban kétféle (!) cidert is, igaz aranyárban, de hát ide, a végekre is eljutott egyszer már végre.
 
A cider-ről szabatosan itt vagy itt.
 
A bennem lakozó kísérletező szellem nem hagy nyugodni. Korábban – két éve – elindított házi sör projectem nem várt eredményessége ellenére is befulladt. Valahogy nem volt erőm összeszedni magam, és beruházni komolyabban: alapanyagokba, felszerelésbe és ami a legfontosabb – időbe. Pedig igazán ígéretes eredményeim voltak, amiknek azonban most nagy hasznát veszem. A brit szigeteken megismerkedtem a cider-rel, és máig lankadatlan vonzódás alakult ki bennem iránta, annyira, hogy elhatároztam: otthon is készítek magamnak (Strongbow yeah!).
 
Aki nem tudná,miből készül a cider, annak elmondom, hogy általában almából, kétféléből, készítik, (na jó, körtéből is) erjesztés során, és tölgyfahordós érlelés után jéghidegen csapolják. Na, ebből látszik azért, hogy a panellakásban mennyire lehet komolyan cider-t készíteni, ám tévednek a fanyalgók. Mert lehet. Itt a példa rá.
 
A boltban vesz az ember 100%-os almalevet (Lidl - 160 forint egy liter). Vigyázni kell, mert csak a 100%-os lé a felhasználható. Egy kétliteres alaposan kitisztított (hipó, domestos) flakonba töltjük az almalevet, majd pedig utána beleszórunk egy korábban langyos vízben feloldott kevés borélesztőt, majd egy teáskanálnyi citromsavat. Hat-hét napig fényes, de nem direkt napos,  szobahőmérsékletű helyen kell tárolni. Az intenzív szén-dioxid termelődés miatt időnként (naponta min. 2x) ki kell engedni a palackból a gázt. A hetedik napon a még zavaros levet hűtőbe helyezzük, és egy hétig tároljuk tovább.  Két napon belül leülepszik, már-már kristálytisztává válik az elkészült cider-ünk.  Ekkor már akár fogyasztható is lenne, de jobb ha várunk egy teljes hetet, mert ízesebb lesz. Kétségtelenül alma ízű-illatú, jéghideg és pezsgően friss italt kapunk így. 1 liter almaléből kb 8 deci cider nyerhető így pl. a tesco-s 360 forintos fél liternyi cider mindössze 95 forintból ki is jön, és nem utolsó sorban sokkal ízletesebb is!
 
Ne felejtsük el, hogy az itt leírt italok gyors érlelésűek, kimondottan házi, konyhai módon, tehát nem szakember hozzáértésével és profi körülmények között készültek. Az eredeti, igazi hordós érlelés pedig egy másik történet. De ki tudja, hátha egyszer azt is meg fogom tudni írni, azonban én így is Írországban érzem magam esténként :)
 
 
Ez a két pohár cider a hűtőmben pihent, de már elfogyott!

 

 

Zeneajánló 6.

Hát már itt tartunk. Ezért egy beton-alap tömörségű Nirvana jó lesz... a földöntúli fényben azért ne olvadjunk fel.

(linkben itt a klipp) alant a koncert felvétel:

 

Na de hogy a Dub Pistols mi mindent nem tud összehozni. Hát hallgassuk és táncoljunk... kéz öszeüt, láb kimzdul :)

Hát az istenneke nem találtam sehol a klippet, de sebaj, dőljünk hátra és élvvezkedjünk, mert erre csak ezt lehet. Ez szívemből szóló 6/8-ad :)

 

 

süti beállítások módosítása